Ez lesz a 2022-es Budapest Pride útvonala

A 27. Budapest Pride Felvonulás útvonala könnyen megjegyezhető: ezúttal a Duna pesti oldalán, a Dráva utca sarkánál kezdődik, a Carl Lutz és az id. Antall József rakparton megy végig, ezt követően elhalad a Parlament mellett, majd a Zoltán utcára fordul, és a Szabadság téren, egy csodás piknikkel, beszédekkel, civil faluval, és egy szuper, szabadtéri bulival ér véget.

Gyülekezőnkre a dunai szél által hűtött Dráva sarkán kerül majd sor, ahonnan csodás kilátás nyílik a Margit-szigetre, és a folyóra. A Duna a világ “legnemzetközibb” folyója, 10 országon halad át, összeköt minket, határokon, korokon, történelmen ível át, kapcsolatot teremt az emberek között. Ezúttal egy erőteljes demonstráció, egy sokszínű, vidám ünnep tanúja lesz: együtt haladhatnak majd a résztvevők a delta felé a Carl Lutz rakparton. Az útvonal azért is jelentős, mert 1997-ben, az első Budapest Pride Felvonulás is Duna-partról, a Belgrád rakpartról, a néhai Capella Bár elől indult.

Az út során átkelünk a Margit-híd alatt, és rátérünk az id. Antall József rakpartra. Itt aztán megérkezik a felvonulás egyik nagy meglepetéséhez: fogadjunk egy biankó közbeszerzésben, hogy sosem gondoltátok volna, hogy az ígéretek épp a Parlamentnél teljesülnek! “Reméljük, hogy ezen a ponton a Karmelita kolostor ura, az államférfi, aki már a kommunizmus alatt is “harcolt” a “homoszexuális fickók jogaiért”, és a szivárványzászlót is az utcakép természetes részének tartja, ezúttal már kifüggeszti az LMBTQ mozgalom szimbólumát visszafogott, puritán stílusban berendezett, szolid cellájának erkélyére a Duna túlpartján. Mi bizonyosan látszani fogunk onnan is!” – írja a Budapest Pride szervező csapata a közleményében.

A parlamenti megemlékezést és a közös integetést követően a Zoltán utcára kanyarodunk, és elhalad a menet a Miniszterelnökség kormányhivatala mellett. A menet elején járóknak itt már feltűnhetnek a végállomás, a Szabadság tér fái. A zöldben, a virágok között egy óriási pikniket csapunk, a díszvendégek beszédei alatt kipihenhetitek a fáradalmakat, és nagyon fontos munkát végző szervezetekkel is találkozhattok a civil faluban. A beszédek végén kezdetét veszi a felvonulást záró minifesztivál, ahol változatosabbnál változatosabb programokkal várunk titeket. Egyik ámulatból a másikba fogtok esni, készüljetek! A koronát a napra pedig az ország legnagyobb LMBTQ bulija, a Rainbow Party teszi majd fel a Budapest Parkban – alkonyattól pirkadatig, látástól vakulásig.

- Hirdetés -

További részletek a Facebook eseményben

- Hirdetés -