30 méteres szivárványzászlóval jelentették be a 2022-es Budapest Pride-ot

Pénteken kora délután a Budapest Pride és Európai Pride Szervezők Szövetsége (European Pride Organizers Association, EPOA) közös sajtótájékoztatót tartott, melynek keretein belül a Budapest Pride aktivistái kifeszítettek egy 30 méteres szivárványzászlót a Kossuth téren.


A sajtótájékoztató témája a 2022-es Budapest Prideról szólt. Beszédet mondott a Budapest Pride szervezője, Hegedűs Máté és EPOA elnöke, Kristine Garine.


A 2021-es Budapest Pride óriási sikerrel záródott a felvonuláson több mint 30 ezren vettek részt. Az ellentüntetők pedig olyan jelentéktelen létszámban voltak jelen, hogy említésre sem méltóak.


2022-ben azonban még több résztvevőre számítanak a szervezők.

- Hirdetés -


A 2022-es 27. Budapest Pride 2022. július 23-án lesz megtartva.


A Budapest Pridenál azért dolgoznak, hogy mindegyik fiatal megkapja az egyenlő esélyeket arra, hogy hátrányok nélkül tudják kibontakoztatni tehetségüket az iskola intézményének keretein belül, ehhez pedig fontos a megfelelő támogatás.


A transz és homofób törvényekkel pedig teljesen ellehetetleníti a kormány az LMBTQ közösség életének lassan minden területét. A 33-as paragrafussal pedig megfosztották a transzneműeket nem és névváltoztatási jogaiktól. Az örökbefogadási törvény módosításával ellehetetlenítették az egyedülálló és azonos nemű párok családalapítását is. Az orosz mintájú törvénnyel a kormány cenzúrázza az LMBTQ emberekkel kapcsolatos ismeretterjesztést az iskolában és a médiában.


Szóba került a népszavazási kérdés is:

A szervezők mindenkit nyomatékosan kérnek arra, hogy szavazzanak érvénytelenül majd a népszavazáson.


“Most pedig egy transz és homofób ellenes népszavazással próbálja magát a kormány igazolni”

– tette hozzá Hegedűs Máté a Budapest Pride szervezője.


Felszólítottak mindenkit, hogy aki szeretne egy szabadabb országban élni, az csatlakozzon és vonuljon fel a 2022-es Budapest Pride-on.

Fotó: Szüts Bendegúz / Jövő TV


Kristine Garine az Európai Pride Szervezők Szövetségének (European Pride Organizers Association, EPOA) elnöke zárta a sajtótájékoztatót.


Elmondta, hogy az Európai Pride Szervezők Szövetsége szolidaritását fejezi ki a Budapest Pridenak, illetve minden Magyar LMBTQ+ emberrel. A szabadság, igazságosság, és az egyenlőség eszménye egyre növekszik Európában.


Az LMBTQ emberek jogaitól történt megfosztása pedig egy szégyenfolt a magyar történelemben.


“Az LMBTQ emberek mindenhol ott vannak. Lehet a szomszédod, a kollégád, a barátod, az osztály/szaktársad vagy éppen a családod egyik tagja. Ők ugyanazokat a jogokat és tiszteletet érdemlik, mint bárki más. Mindenkit bátorítanak, aki ugyanezeket az értékeket tartja fontosnak, hogy csatlakozzon a 2022-es 27. Budapest Pride felvonuláshoz”

– mondta el Kristine Garine az EPOA elnöke.

A sajtótájékoztató kezdete előtt, rendőrök jelentek meg a helyszínen. Eddig nem volt hasonlóra példa ugyanis eddig sem kellett bejelenteni a rendőrségen a sajtótájékoztatókat. Az igazoltatás miatt kicsit csúszott a kezdés, de zavargások nélkül sikerült kifeszíteni a szivárványzászlót a Parlament elé.

Fotó: Szüts Bendegúz / Jövő TV

A sajtótájékoztató összefoglalóját itt tudjátok visszanézni:

Az eseményen készült élő videónkat pedig itt tudjátok megtekinteni.

- Hirdetés -