Már korábban is felröppent a hír a Média1 portálon, miszerint szerződést bontottak a legnagyobb tartalomgyártójukkal, a Huth Gergely tulajdonában álló Gerilla Press Kft-vel. A szerkesztőség most nyílt levélben tiltakozik.
„Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong” – írják nyílt levelükben a szerkesztőség képviselői.
Mint írják, szerintük hitelesen képviseljük a normalitás forradalmát és követelik és felerősítik a patrióták nemzetközi hangadóit, küzdenek, keményen kérdeznek és odafigyelnek a polgárok gondjaira, bajaira.
Mint a PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztőségét működtető cégek ügyvezetői és tulajdonosai jogi felelősségünk tudatában nyilatkozunk, hogy Pesti TV gyártási feladatainak átszervezése-átvétele folyamán és azt megelőzően a Pesti TV kiadója, a Progress Media Hungary Kft. nem folytatott vizsgálatot, elszámoltatást cégünknél (a minden hónapban esedékes, minden kifizetésre kiterjedő beszámolókon túl), az átadás-átvételi folyamat során semmilyen kifogásolható tevékenységet, kifizetést nem találtak és nem jeleztek felénk. A baloldali médiában napvilágot látott, ezzel ellentétes, sokszor szürreális állítások rosszindulatú és alaptalan rágalmak, melyek leírásáért minden esetben elégtételt veszünk. Az ilyen hazugságok terjesztőit pedig mélyen elítéljük. Az Insider Media Kft. szeptembertől mindössze 15,3 millió forintért tett ajánlatot a Pesti TV havi 180 órányi tartalmának elkészítésére, a forgatott riportok és stúdióműsorok óránkénti 80 ezer forintos megbízási díja a szakmában példátlanul alacsonynak számít.
Ezt már Huth Gergely és Szenvedi Zoltán írja az Insider Media Lapkiadó Kft. és a Gerillapress Lapkiadó Kft. közös közleményében.
A felülettől azért is vonhatják meg a megbízásokat, mert rendkívül kevés nézőszámot tudtak produkálni. Ha igazak a Média 1 által kiszivárogtatott nézettségi adatok, akkor 2020. decemberében a Pesti TV-t a 18 és 49 év közötti korcsoportban 0,04 százalékos közönségaránnyal sugározták, ami szerint egy nap alatt 18.936 fő kapcsolt a műsoraikra.