Zöld Budapestért is lehet egymilliárd forintról szavazni

Jelentősen bővül a szavazóállomások száma és egy hónappal meghosszabbodik Budapest első részvételi költségvetésének szavazása, melyen 1 milliárd forint sorsáról dönthetnek a városlakók. – írja a főváros által működtetett otlet.budapest.hu

A Főpolgármesteri Hivatal egy hónappal, július 31-ig meghosszabbítja a szavazást, hogy még sokakhoz eljuthasson a szavazás lehetőségének híre. A szavazók reményeink szerint kedvet kapnak ahhoz is, hogy a részvételi költségvetés második évében ötleteiket is benyújtsák. – írják

Elmondásuk szerint a részvételi költségvetés lebonyolítását nagyban nehezítette az azzal egy időben kezdődő koronavírus járvány második és harmadik hulláma. Tervben voltak olyan események és akciók, amik ezek miatt sajnos nem valósulhattak meg. Ezek közül egyet most pótol a főváros: a szavazás lehetősége júliusban kiterjed a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárhálózat kerületenként egy-egy kijelölt tagkönyvtárára is. A könyvtárakban és az V. kerületi Városháza parkban papír alapon lehet majd szavazni.

Az első fővárosi részvételi költségvetés budapestiek által beküldött, 53 ötletből álló listájára már több mint 5000-en adták le szavazatukat az otlet.budapest.hu oldalon és személyesen az V. kerületi Városháza parkban.

Szavazatokat három kategóriában adhatnak le a budapestiek

  • Zöld Budapest: a fővárosi zöldterületek fejlesztését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő ötletek
  • Gondoskodó Budapest: a társadalmi szolidaritást elősegítő vagy közösségfejlesztő ötletek
  • Egész Budapest: az egész fővárost érintő ötletek

A kategóriáknak saját költségkerete van, ami a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió Ft, az Egész Budapest kategória esetében 500 millió Ft. A legtöbb szavazatot gyűjtő ötletekből annyi valósulhat meg, amennyi az adott kategória keretébe belefér.

A részvételi költségvetésről itt lehet bővebben olvasni.

/Főpolgármesteri Hivatal Sajtóközlemény