A zöld párt közleménye szerint az autómentes Lánchíd jó kezdet, mert Budapesten az autóktól nem lehet haladni. Az LMP további határozott intézkedéseket vár a főpolgármestertől, mert szerintük a Budapesten jelenleg autóval közlekedők jelentős részének nem máshol, hanem mással kell közlekednie.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja üdvözli Karácsony Gergely álláspontját, miszerint szólnak érvek a Lánchíd autómentesítése mellett, hiszen a párt Élhető Budapest programjában is szerepel, hogy a Lánchíd felújítását követően nem szabad visszavezetni rá az autóforgalmat.
A Lánchíd és a pesti alsó rakpart kis szakaszának autómentessége azonban önmagában szerintük nem elegendő. Az LMP a pesti alsó rakpart teljes belvárosi szakaszát autómentesítené, ezáltal a Lánchíd a rakparttal egységes, sétálható, rekreációs tevékenységre és programokra is alkalmas folyosóvá válna, élettel telne meg a Duna-part.
Az LMP hosszú távú perspektívát lát abban is, hogy Budapest történelmi belvárosában egybefüggő sétálóövezet jöjjön létre. A Bakos Bernadett és Csárdi Antal országgyűlési képviselők, valamint Ferenczi István által kiadott közleményben elfogadhatatlannak tartják, hogy a fővárosban közterületeinket teljes mértékben az autóknak rendelték alá, ahogy azt is, hogy a belvárosban vannak olyan utcák, ahol két ember egymás mellett, vagy akár egy babakocsi már nem fér el.
A sétálóövezetben található mellékutcákat át kell alakítani, ami nem az autók teljes kitiltását jelenti, viszont radikális forgalomcsökkentéssel jár.
– írják a péntek délutáni közleményben.