Egy palacsintáért 300-, egy korsó sörért 1000-, egy lángosért pedig akár 1400 forintot is elkérhetnek már a Balatonparton – derült ki az RTL Klub Híradójából vasárnap.
Majdnem minden évben egy picivel drágább a balatoni nyaralás, átlagosan 5 százalékkal szoktak emelni az árakon. Idén viszont ennek majdnem a négyszerese, 15-20 százalékkal emelték az árakan a büfékben.
A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint az emelkedő színvonal, a munkáltatók költségei, az alapanyagárak és a folyamatos fejlesztések miatt kellett ilyen ütemben drágulnia a Balatoni büféknek.
Az egyik tulajdonos elmondása szerint azért kellett árat emelniük, mert idén kisebb létszámmal dolgoznak, a vendégek is kevesebbet költenek, valamint a nyersanyagárak is drágultak.
A vendéglátósok abban bíznak, hogyha elérjük az 5,5 millió beoltottat, és már nem szükséges a védettségi igazolvány, hogy szállást foglaljanak a nyaralni kívánók, azzal több vendég is lesz a strandon.