Szép volt fiúk! 2-2

Őszinte leszek: ennek a cikknek a címe még a meccs kezdése előtt ki lett találva. Teljesen egyértelmű, hogy az, amit a németek elleni meccs előttig elértek is hatamas nemzetközi eredmény. Úgy voltam vele, bármi is lesz, mindenképp szólhat, a „szép volt fiúk!”

A első félidő rendkívül ígéretesen, mondhatni megdöbbentően indult Sallai tűpontos beadását követően Szalai fejes góljával. Gyönyörű blokkokkal, na meg azért két sárgalappal végig szinte áttörhetetlen védelmet produkált a magyar csapat. Az eső úgy tűnt, kedvez nekünk. Így egy gólos vezetéssel zárhattuk az első félidőt a világbajnok németek ellen.

A második félidő első felében érezhetően fogyott a német válogatott motivációja. Mi pedig olyan résen voltunk folyamatosan, hogy a nehezebb helyzeteket is hidegvérrel kezeltük. Azért hibáztunk is: Fiola sárgalapját követően a németek kiegyenlítettek. Rögtön azonban az egyenlítés után Schäfer András befejelte és újra vezettünk! Gyakorlatilag 1 percig örülhetett Németország. Egészen a 85-ik percig bírtuk, miután Németország a létező összes támadóját behozta a pályára, egyenlítettek a németek.

A hosszabbítás volt már csak hátra. Elképesztő német időhúzásokkal, folyamatos kint lévő, bedobandó labdákkal az utolsó 15 percet becsülettel végigpróbálkoztuk, de sajnos hiába.

Összefoglalva: elképesztő az a színvonal, amit az EB-n nyújtott a válogatottunk. Egy olyan csoportot fogtunk ki, melyben az élvonal csapatai játszottak. A 2-2 minden, csak nem kudarc. Persze, érthető az összetörtség, hiszen ott volt a lehetőség.

Az EB-ből kiestünk, de szeptemberben már VB selejtezőt játszunk a itthon az angol válogatott ellen.