A DK jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen

Budapest, 2018. április 6. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára, valamint Molnár Csaba, a DK ügyvezetõ alelnöke és Niedermüller Péter alelnök (b-j) a párt Gyere bátran, Magyarország! címmel tartott kampányrendezvényén a XIII. kerületi Szent István parkban 2018. április 6-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A vasárnap kiadott közleményben Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője, pártigazgatója így nyilatkozott:

„A DK több pengeváltáson van túl az Állami Számvevőszékkel, ami mára semmi másra nem szakosodott, csak hogy az ellenzék pártjainak életét megkeserítse. A DK székházában 2018 novemberében történt tűzeset után az ÁSZ az elégett iratok eredeti példányát követelte tőlünk, minimális türelmet vagy toleranciát sem tanúsítva.

Szinte naponta láttuk vendégül az ÁSZ munkatársait, minden segítséget, információt megadva nekik, hiszen nincs mit rejtegetnünk. Az ÁSZ közel sem volt ilyen segítőkész: hiába kértük ki a 2011-2016 évi és a 2018. április 2-4 között, az általuk végzett vizsgálat közben keletkezett iratok másolatát, megtagadták ezt, így kénytelenek voltunk perelni.

A Demokratikus Koalíció most jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen. A Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezi az ÁSZ-t, hogy adják ki a kért adatokat a DK részére és fizessenek perköltséget is. 11 éve nem volt arra példa, hogy az ÁSZ pert veszítsen közhatalmi ügyben – ez is bizonyítja a mi igazunkat.”

A 24.hu közzétette az ÁSZ reakcióját is, amelyben leírják, hogy szerintük a DK gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik, az ÁSZ honlapján pedig minden jelentés nyilvánosan, bárki számára elérhető.