Ingyen reklámozhatta volna magát az ellenzék a közmédiában az alaptörvény szerint

A Lakmusz hívta fel rá a figyelmet, hogy a hatályban lévő törvények szerint az ellenzéki pártoknak lett volna lehetőségük reklámozni magukat a közmédiában. Azonban – mint ezt tudjuk – öt percet leszámítva nem igazán kerültek be.

Pontosan meg van fogalmazva

A cikk felhívja a figyelmet, hogy az Alaptörvény rögzíti, hogy választási kampányban a megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. Ennek a részleteit a Médiatörvény és a Választási eljárásról szóló törvény együttesen  határozza meg.

A szabályozás szerint a politikai reklámot a közszolgálati médiaszolgáltató a legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró médiaszolgáltatásában teszi közzé. Így 2022-ben politikai reklám közzétételére az MTVA legnagyobb eléréssel rendelkező televíziós és rádiós csatornája (Duna Televízió és Kossuth rádió) volt jogosult. Emellett közvetített politikai reklámokat az az országos kereskedelmi csatorna, az RTL Klub is.

A választást megelőző kampányidőszakban a pártlistát állító jelölő szervezetek politikai reklámjainak közzétételére összesen  470 perc állt rendelkezésre a közmédiában, ez 6 pártlista között oszlott el: 

- Hirdetés -
  • DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd
  • Fidesz-KDNP
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt
  • Megoldás Mozgalom
  • Normális Élet Pártja
  • Mi Hazánk Mozgalom

A pártok a Duna TV-ben és Kossuth Rádión összesen 78 perc 20 másodpercet, az RTL Klubon 39 perc 10 másodpercet kaphattak.

A reklámozási lehetőséggel éltek ellenzéki pártok, csak az Egységben Magyarországért, illetve a Normális Élet Pártja nem.

A Duna TV-n reklámozta magát a Fidesz-KDNP (69 darab politikai reklámjuk volt március 7. és április 3. között), a Megoldás Mozgalom (63 darab reklám), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (59 darab reklám), és a Mi Hazánk Mozgalom (72 darab reklámmal ők célozták legtöbbször a nézőket). – írja a Lakmusz.

A Kossuth Rádióban a Fidesz-KDNP 72 darab reklámot tett közzé a kampányidőszakban, 66-66 reklámja volt a Megoldás Mozgalomnak és a Mi Hazánk Mozgalomnak, és 60 a magyar Kétfarkú Kutya Pártnak.

Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy bekerülhessenek, de csak öt percet kaptak, illetve csütörtök este – így a választások után ugyan- de egy bő háromnegyed órára is behívták:

- Hirdetés -