Fideszes polgármester szerint változtatni kellene a közmédia kiegyensúlyozottságán

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere jogszerűnek és tisztességesnek nevezte az április 3-i választásokat az Azonnali.hu-nak adott interjújában. Azonban megjegyezte, hogy a közmédia kiegyensúlyozottságán szerinte érdemes lenne változtatni, de ez, ahogy ő fogalmazott „kétirányú feladat.” Viszont kiemelte, hogy szerinte becsapja magát, aki a közmédia kiegyensúlyozottságával magyarázza az újabb kétharmados Fidesz-győzelmet. Ezt azért emelte ki, mert ellenzéki oldalról többször elhangzott az héten, hogy a a jelenlegi rendszerben lehetetlen megverni a Fideszt, aminek fontos része a médiafölény és a működő propagandagépezete.

A székesfehérvári polgármester szerint helyi szinten sem voltak egyenlőtlenek az esélyek. Márton Rolandnak, az ellenzék jelöltjének annyi plakátja volt, mint például a fideszes Vargha Tamásnak. Az ellenzék felelőssége, hogy nem szerepeltek a helyi tévében, mivel nem hívták meg a csatornát a rendezvényeikre, és nem adtak interjút nekik, mondta. Szerinte az ellenzéki jelölt sokkal többet szerepelt a városi tévében 2010 óta, mint ő 2010 előtt.

„Nem azt mondom, hogy akár helyi, akár országos szinten a közmédia ügyét ne lehetne az asztalra tenni, de azt állítani, hogy az ellenzék közel egy milliós szavazatvesztését ez okozta, erős túlzás. Az országos közmédia védelmében pedig csak egy mondat: soha annyit lokális hírrel nem tudtunk bekerülni az országos közmédiába, mint az elmúlt években.”

– mondta a polgármester

Cser-Palkovics megjegyzése a közmédia szerepéről azért is érdekes, mert kedden Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata szerzője jobboldali újságíróktól szokatlan módon a magyar közszolgálati televíziót bírálta.

„A magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan”

– írta Facebook-bejegyzésében.

A közmédia sorosozással és kommunistázással reagált Bencsik kritikájára.

A választási eredmények tanulságairól azt mondta Cser-Palkovics, hogy azokban a szavazókörökben nem teljesítettek jól, ahol a fiatal középosztály él, pont az a réteg, amelyiknek rengeteg támogatást ad a kormány. Úgy látja, hogy ellenzéki oldalon nem a legesélyesebb jelöltek indultak Székesfehérváron, hiába volt előválasztás. A Fidesz-KDNP mindkét székesfehérvári választókerületben nyerni tudott. Vargha Tamás 47,43 százalékot kapott a Fejér megye 1-es választókerületben, míg Törő Gábor 56.01 százalékkal nyert a 2-es számú oevk-ban.

Az önkormányzatok helyzetéről is kérdezték Székesfehérvár polgármesterét. Elmondtha, hogy úgy látja, „már most alulfinanszírozott az önkormányzati rendszer” és ha nem lesz változás a jövőben. Ez egyre több önkormányzatnál fog működési gondokat okozni, ami ugyanúgy érinti majd a kistelepüléseket és a kisebb bevétellel bíró nagyvárosokat is. Arról nincs információja, hogy a kormány változtatni akar az önkormányzati törvényen.