Fővárosi Ítélőtábla: Jogellenes volt a pedagógusok sztrájkja

A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt – olvasható az ítélőtábla honlapján

A közleményben foglaltak szerint, mivel a felek közötti tárgyalások nem vezettek eredményre, a kérelmezők január 31-ére kétórás, míg ennek eredménytelensége esetére március 16-tól határozatlan időtartamú sztrájkot hirdettek. A felek a tárgyalások során a még elégséges szolgáltatások körében is egyeztettek egymással, melynek során különböző ajánlatokat tettek. Mivel a felek megállapodni nem tudtak, a kérelmezők kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez a még elégséges szolgáltatások megállapítása iránt.

Az EMMI az ellenkérelmével egyidőben a sztrájk jogellenességére vonatkozó viszontkérelmet is előterjesztett, mert álláspontja szerint a meghirdetett teljes sztrájk jogellenes, a járványügyi helyzet okán.

A Fővárosi Törvényszék korábban már megállapította, hogy a szakszervezetek által kezdeményezett 2 órás figyelmeztető sztrájk megtartása jogszerű.

Az EMMI fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a sztrájk ideje alatti gyermekfelügyelet nem minősül oktatási tevékenységnek, így az első fokú végzés nem biztosít elégséges szolgáltatást. A Fővárosi Ítélőtábla ennek helyt adva megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és jogellenesnek minősítették a sztrájkban részt vevő pedagógusok munkabeszüntetését.  Indoklásukban arra hivatkoztak, hogy olyan munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő feladatot végez, csak abban esetben gyakorolható a sztrájk, hogy az ne gátolja az elégséges szolgáltatás teljesítését – az ítélőtábla szerint ezt a szabályt nem tartották be a sztrájkolók. 

A szakszervezetek közölték, a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel, mivel álláspontjuk szerint jelen eljárásban kizárólag az elsőfokon a Kormány által előadott jogi érvek alapján lehetett volna vizsgálni a sztrájk jogszerűségét.

Ennek ellenére a másodfokú bíróság – álláspontjuk szerint tévesen – a jogelleneséget az elsőfokú végzés meghozatalát követően bekövetkezett tény és arra alapított, új kérelmezetti érvelés alapján vizsgálta. Ezen eljárásjogi hiba orvoslására a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség.