Megvan a helyszíne Orbán Viktor évértékelőjének 

Orbán Viktor

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója erősítette meg a Magyar Nemzetnek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelő beszédét a Várkert Bazárban tartja szombaton. 

A Fidesz-KDNP már januárban bejelentette, hogy Orbán Viktor február 12-én tartja évértékelőjét, ám ekkor a helyszínt még nem lehetett tudni. A szombati beszéd egyúttal a Fidesz kampányának hivatalos kezdetét is jelenti. 

A tavalyi évben a miniszterelnök a járványhelyzet miatt nem tartotta meg évértékelő beszédét, ehelyett a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján értékelte a 2020-as évet. Az idei esemény Orbán 23. évértékelő beszéde lesz, mióta 1999-ben először tartott ilyet. Az elmúlt években hagyományosan a Várkert Bazár adott helyszínt a miniszterelnök felszólalásához. 

A miniszterelnök a “műfajban” nem marad egyedül: Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje február 16-án tart évértékelőt, míg Gyurcsány Ferenc DK-elnök február 11-én.

A szombati rendezvény miatt egész napos lezárása kell számítani a Lánchíd utcában. A korlátozás több buszjáratot is érinteni fog – ezt a BKK közölte az MTI-vel. 

A 105-ös buszok szombaton egész nap, a 916-os és a 990-es buszok pedig szombatra virradó éjszaka a Döbrentei tér és az Alagút utca között a Lánchíd utca helyett az Attila úton, illetve a Krisztina körúton járnak. A buszok egyik irányban sem érintik a Várkert Bazár megállóhelyet. Emellett a 105-ös mindkét irányban, a 916-os pedig Pest felé nem érinti a Clark Ádám teret sem, helyette az Attila úton, a 178-as busz Szarvas tér, Dózsa György tér és Alagút utca megállóhelyeken állnak meg.