Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Iványi Gábor vállalná az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének a köztársasági elnök-jelölti felkérését, ám az ellenzéki pártok négy héttel a szavazás előtt még mindig nem egyeztek meg a jelölt személyéről.
A Telex kérdésére Márki-Zay Péter elmondta, nincs abban a helyzetben, hogy hatpárti konszenzus hiányában felkérje Iványit, csak érdeklődött, hogy nyitott lenne-e a metodista lelkész a felkérésre. Hozzátette, a jelölésről a pártok vezetői fognak dönteni. Márki-Zay szerint még az is megtörténhet, hogy nem fognak részt venni az államfőválasztásban, hiszen az ellenzék a közvetlen választás pártján van. Kormányváltás esetén megváltoztatnák a szabályokat.
Márki-Zay Péter a Telexnek azt is elmondta, hogy szerinte azért is lenne jó államfőjelölt Iványi Gábor, mert Orbán Viktor és a Fidesz képviselői nehezen szavaznának ellene, miután ő keresztelte meg a miniszterelnök két legidősebb gyerekét, Orbán Ráhelt és Orbán Gáspárt. Hozzátette azt is, hogy Iványi hívő keresztény emberként elfogadható jelölt lehet a jobboldali emberek számára, valamint szociális érzékenysége, a hajléktalanok és rászorulók miatt végzett munkája miatt a baloldali érzelmű embereknek is szimpatikus lehet. „Ő valóban tudná integrálni a nemzetet, a fideszeseket és nem fideszeseket, a jobb- és baloldaliakat is.” – mondta.
A cikkből az is kiderül, hogy Iványi nem zárkózna el a felkéréstől, ha felkérik a pártok. Iványi úgy fogalmazott, ő nem egy könnyen beszélő ember, de ha muszáj megszólalnia, akkor kész beszélni. Ehhez hozzátette, jó szívvel kész támogatni bárki mást is, ha olyan jelöltet találnak, akit minden párt támogat, mert nincsenek államfői ambíciói.
A Telex információi szerint eddig azért nem született döntés, mert a Jobbik egyelőre nem támogatja Iványi Gábor jelölését. Jakab Péter a Spirit FM-en arról beszélt hétfő reggel, hogy egyelőre három jelölt van versenyben az államfői jelöltségért. A Jobbik egy nemzetközi hírű magyar professzort szeretne, de még zajlik a vita.
A pártok közül eddig egyedül a Párbeszéd erősítette meg, hogy támogatnák Iványi Gábort. Ezzel egyidőben az aHang oldalán petíció indult „Legyen Iványi Gábor Magyarország következő köztársasági elnöke!” címmel.
Az ellenzéki köztársasági elnök-jelölésnek várhatóan nem sok jelentősége lesz, a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel fogja tudni megválasztani Novák Katalint. Ellenben a hivatalosan nyilvántartásba vett államfőjelöltek 15 perc felszólalási lehetőséget kapnak a Parlamentben, ami jó lehetőség lehet az ellenzéki pártoknak is, mert a jelöltjük beszédet mondhat az Országgyűlésben.