Gattyán György elárulta új pártjának nevét és 2022-es céljait

Péntek este az AATV Egyenes Beszéd című műsorában adott interjút Gattyán György, aki már a korábbi hetekben is bejelentette, hogy új pártot alapított és tervezi, hogy elindul a 2022-es országgyűlési választásokon.

„Bejelentem hivatalosan és ünnepélyesen, hogy aktivizáljuk pártunkat, és elindulunk a 2022-e választásokon” – mondta Gattyán, aki azt is elárulta, hogy pártját pártját Megoldás Mozgalomnak nevezik. Az aktivizálást a miatt is hozták előre, mert a napokban kiszivárgott egy közvélemény-kutatás, ami kimutatta, hogy az ellenzéki összefogás nagy hátrányban van a jelenlegi kormánypárttal szemben, így ha ma lennének a választások, elveszítenék azt.

Célja a kormányváltás és együtt is működne az ellenzéki pártokból álló összefogással.

Az is kiderült, hogy miniszterelnöki ambíciója nincsen, de ha szükséges, egy rövid időre elvállalja ezt a szerepet is. A kampányra annyi pénzt fog szánni, amennyi szükséges, de a cégével folytatott digitalizásiós kampányra, amit már most is látni az utcákon, nagyjából 1 milliárd forint összeget fordít.

Az üzletember célja a kormányváltás és a lehető legtöbb körzetben szeretnének jelöltet állítani.

Kiemelt kép: ATV.hu