Nézőpont Intézet: a ellenzéki szavazók szerint Gyurcsány a hibás

Az aktív szavazók többsége szerint Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc egyaránt felelős az ellenzéki összefogás választási kudarcáért – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.

Az ellenzéki szavazók körében is a Demokratikus Koalíció elnökét tartják nagyobb mértékben hibásnak (3,4), mint a hódmezővásárhelyi polgármestert (3) – tették hozzá.

A legnagyobb ellenzéki párt elnökét mindössze 28, az ellenzéki lista vezetőjét pedig 29 százalék nem tartja felelősnek az ellenzéki vereségért.

A két politikus személyénél kisebb arányban okolták az ellenzéki pártok közös indulását, mind az aktív szavazók (46 százalék), mind az ellenzéki szavazók (25 százalék) körében – írták.

A Nézőpont szerint az ellenzéki táboron belüli feszültségre utal, hogy még az Egységben Magyarországért összefogásra szavazók egyharmada is felelősnek tartja a két politikus valamelyikét. Gyurcsány Ferencet a választók 33 százaléka, Márki-Zay Pétert a 35 százaléka tartja felelősnek az ellenzéki bukásért. Mindkét esetben az ellenzéki összefogás aktív szavazóinak 53 százaléka vélekedett úgy, hogy nem felelősek a kudarcért, tehát másban látják a vereség okát – fűzték hozzá.