Sztrájk miatt még idén leállhat a MÁV

MÁV vasút

Erősen diszkriminatívra sikeredett a MÁV-START év végi egyszeri kifizetésének, a „rendelkezésre állási pótléknak” az elosztása – állítja a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ-t felháborítja, hogy a munkáltató a speciálisan meghatározott hiányzási mérték alapján nemcsak a betegség vagy üzemi baleset miatt éves szinten 21 napnál többet hiányozókat zárta ki a bérmegtakarításból elkülönített pénzből – személyenként 80 ezer, illetve 120 ezer forintból – , hanem azokat is, akik például decemberben érdekvédelmi tevékenységet végeznek.

Az egyik szemünk sírt, a másik nevetett, amikor elolvastuk a MÁV-START Zrt. rendelkezését, a bérmegtakarítás terhére szóló év végi kifizetésekről – nyilatkozta Meleg János. A VSZ elnöke kijelentette, a szakszervezet természetesen örül annak, hogy a cégvezetés – egyébként a bérmegállapodásból következő – év végi kifizetéséről rendelkezik, de a bevezetés körülményeit és az elosztást enyhén szólva is aggályosnak tartja. Annyira, hogy a rendelkezés bizonyos diszkriminatív kitételei és a közlés körülményei miatt is borulhatnak a kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatok – közölte az elnök. 

Az új vezérigazgató, Keresztes Péter által jegyzett utasítás december 7-én, érdekképviseleti véleményezés nélkül jelent meg. Ez azért is aggályos és elfogadhatatlan, mert így – a munkaidő-beosztás korábbi elkészítése miatt – elesnek a juttatástól azok a munkavállalók, akik a hónap kezdete óta „más jogcímen” előre engedélyezett érdekvédelmi munka miatt voltak távol. Ők például a szakszervezeti tisztségviselők, az üzemi tanács tagjai vagy a munkavédelmi képviselők– magyarázza Meleg.

A Vasutasok Szakszervezete nem hagyja, hogy a munkavállalókért egész évben plusz munkát végző tisztségviselői a MÁV-START vezetésének önkényes és diszkriminatív magatartása miatt elessenek a juttatástól, ezért a megfelelő vállalatcsoporti és hatósági fórumokhoz fordul jogorvoslatért, és amennyiben nem sikerül eredményt elérni, saját forrásaiból kompenzálni fogja érintett tisztségviselőit – szögezte le az elnök.

Az érdekképviselet a Mércének nyilatkozva azt is elárulta, hogy minden lehetséges eszközt be fog vetni a korrekt megállapodás kikényszerítéséért. Ebbe beletartozik, hogy a vasutasok az „ünnepek előtt a megmaradt munkaidő-kedvezményüket is mind fel fogják használni, ami a szolgáltatásban okoz majd fennakadásokat”, mert bizonyos járatokra nem lesz személyzet.