Az Airbnb 20 ezer afgán menekültet szállásol el

Az Airbnb vezérigazgatója bejelentette, hogy ingyenes lakhatást fognak biztosítani 20 ezer afgán menekültnek. Brian Chesky hozzátette, hogy mindezt haladéktalanul el is kezdik. A lakhatási költségek az Airbnb-t fogják terhelni.

Brian Chesky az Airbnb vezérigazgatója Twitteren felhívta a figyelmet korunk egyik legnagyobb humanitárius válságára, mely az afgán menekültek ki és betelepítését foglalja magába világszerte. Az Airbnb szeretné ebből kivenni a részét és Brian Chesky reméli, hogy több hasonlóan nagy szervezet csatlakozni fog a kezdeményezéshez. Ki-ki a maga módján úgy vegye ki a részét, ahogy tudja.

Hozzátette azt is, hogy mindez nem valósulhatna meg a befogadó házigazdák nélkül. Továbbá kérte, hogy aki részt venne még a szállásadásban keresse fel őt.

Az Airbnb.org a vállalat nonprofit szervezete eddig is szorosan együttműködött civil szervezetekkel, melyek eddig is segítették lakhatással a természeti katasztrófák sújtotta régiókat és az egyéb válság után rászorulókat.

Arról azonban nem nyilatkozott, hogy meddig finanszírozza az Airbnb az afgán menekültek lakhatását.

Miután az ország fővárosa, Kabul a tálibok kezére került több tízezer ember próbálta elhagyni Afganisztánt. A kabuli reptéren pedig embertelen pánik uralkodott. Az Egyesült Államok és más kormányok által üzemeltetett evakuálási járatokról számos felvétel is készült, melyről zuhannak le az óriási pánikban menekülő emberek.

Az Afganisztánban több évtizede óta húzódó konfliktusok már heves menekültválságot idéztek elő. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) szerint csaknem 2,5 millió regisztrált menekült van Afganisztánból – olvasható a CNN oldalán is.

Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és számos más országokban a civil szervezetek, vallási csoportok és helyi önkormányzatok is kiállnak az afgán menekültek megsegítése érdekében.