Tarlós István volt főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjút tegnap, amelyben kritizálta Karácsony eddigi munkáját. Többi között a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítását.
Az LMP, MSZP és a Párbeszéd pedig az exfőpolgármester kijelentéseire egy sajtóközleményben reagáltak:
Budapest korábbi főpolgármesterének abban igaza van, hogy az ő idejében nem ment minden úgy, mint a karikacsapás, mivel ő maga és a kormány késleltette a nagyberuházások kivitelezését. 9 éven át nem tettek semmit a Lánchídért, a Blaha Lujza térért és a rakpartért sem, ugyanakkor a korábbi vezetés szó nélkül kiárusította a főváros vagyonát kormányzati utasításra. Többek között ezért bukott el Tarlós István és a Fidesz 2019-ben Budapesten.
A kormány ellopja Budapest bevételének egy részét, büntetőadóval sújtja, a budapesti tömegközlekedés 12 milliárdos kötelező támogatását is visszatartja és még 20 millió forintot sem hajlandó adni a Csepel és Soroksár között közlekedő komp szakmailag indokolt felújítására. Ezek után Budapest egykori, bukott főpolgármestere hogyan mondhatja azt, hogy a Fidesz Budapest-ellenessége csak kitaláció? A kormány ráadásul aljas módon még egy pusztító világjárvány és egy gazdasági válság ideje alatt is képes folytatni a kicsinyes bosszúhadjáratát. Többek között ezért fog bukni a Fidesz 2022-ben nemcsak Budapesten, hanem az egész országban.
Karácsony Gergely és a fővárosi vezetés rendbe teszi mindazt, amire Tarlósék nem voltak hajlandók 9 év alatt azért, hogy Budapest egy élhetőbb és zöldebb város legyen. A miniszterelnöki megbízotti pozícióba ejtőernyőztetett bukott, egykori főpolgármester ezért a vádaskodás helyett jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne a budapestiektől!
fotó: Illyés Tibor / MTI