17.8 C
Budapest
2021. szeptember 19., vasárnap

Végül nem Mellár Tamás lép vissza az előválasztáson Baranya 1-ben

Csütörtökön adta hírül a Szabad Pécs, hogy Mellár Tamás, a Párbeszéd pécsi jelöltje visszalép az előválasztáson. Ekkor az információkat nem erősítették meg, helyette vártak szombatig egy sajtótájékoztatóval, ahol Karácsony Gergellyel együtt tisztázták a történteket.

Csütörtökön még azt tudhattuk, hogy Mellár azért léphet vissza, mert az MSZP nem támogatja a professzor indulását és helyette Bodnár Imrét, Péterffy Attila polgármester ügyvédjét indítják. A kialakult helyzet miatt pedig Mellár visszalép. Viszont szombaton kiderült, hogy ez nem így lesz.

Szombaton Karácsony Gergely kettő sajtótájékoztatót is tartott. Az egyiken Péterffy Attilával és Bodnár Imrével közösen tartott.

Kialakult egy helyzet, amit azt gondolom, hogy közös érdekünk, hogy valamilyen módon megnyugtatóan rendezzünk.

– kezdte Péterffy – Bodnár sajtótájákoztatót Karácsony.

A miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy Pécsett is szükséges a kormányváltás, ehhez pedig kötelező az összefogás. Viszont a napokban kialakult egy feszültség, amelyet rendezni kellett ehhez. A jelöltek pedig leültek átbeszélni az atrocitást, amelynek a vége az lett, hogy az MSZP jelöltje visszalép az előválasztástól.

Bodnár elmondta, hogy elkötelezett a kormányváltásért, ennek a szempontnak pedig mindent alá kell rendelni. Kijelentette, hogy nem szeretné semmiképpen, hogy az ő személye körül pártoknak lenne olyan konfliktusa, amely akadályozná, hogy ’22-ben leváltsák Orbán Viktort és a Fideszt.

Ezután a tájékoztató után Karácsony Mellár Tamással tartott egy másik sajtótájékoztatót, ahol lényegében újból elmondták a változást, csak az érem másik oldaláról.

Mellár felidézte, hogy pontosan mi történt: Indulásakor a Momentum kivételével mindgyik párt támogatta őt, de ez az idő múlásával kiderült, hogy nem igaz. A DK mégsem támogatja a professzort, aztán az elmőlt 1-2 hétben pedig úgy tűnt, hogy az MSZP sem támogatná őt. Mellár emiatt úgy érezte, hogy át kell gondolnia az előválasztáson való indulását.

Azonban ez a probléma megoldódott.

– zárta le a múltidézést Mellár.

Mellár Tamás jelenleg a Párbeszéd, az LMP, az MSZP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatottságát nyerte el. Ő volt az egyike azon három vidéki ellenzékinek akik győzni tudtak a ’18-as parlamenti választáson. Akkor Mellár még függetlenként indult, aztóa pedig a Párbeszéd frakció tagja, és ott is tervezi folytatni parlamenti munkáját.

Baranya 1-ben egyébként Mellár Tamáson kívűl még Nemes Balázs indul elsődlegesen a Momentum színeiben, de őt támogatja még a DK és a Liberálisok is.

A DK amúgy relatíve sokáig húzta, hogy kit támogasson Baranya 1-ben. Egészen Június végéig húzták a bejelentést, amikor Dobrev Klára a Facebook oldalán jelentette be, hogy a Momentumos jelölt mögé állnak be.

fotó: Mellár Tamás Facebook

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink