Megnézi az utca embere az Augusztus 20-i tüzijátékot? – videó

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe. Tavaly nagyon szerény módon ünnepeltük meg az államalapítást, ezért most a kormány mindent is beleadott, hogy a 2021-es az eddigi leggrandiózusabb legyen.

Ennek alkalmából szerettük volna feltérképezni, hogy a fővárosban tartózkodóknak milyen programjaik vannak a hosszúhétvégére. Főként arra voltunk kíváncsiak, hogy részt vesznek-e az esti eddigi legdrágább tűzijátékon. A kormány most 25 percen keresztül 1,3 milliárd forint értékben durrogtatja majd a tűzijátékot. Érdekes azért az is, hogy még nem is olyan régen bírálták az hajdani kormányt, akik anno 300 millióból oldották meg az ünnepséget lezáró műsort.

Mindenesetre a megkérdezetettek nagy része és fenntartásokkal kezeli az esti tűzijátékot, sokuk tart a nagy tömegtől. Azonban, akik részt vesznek a mulatságon nem terveznek szájmaszkot hordani az esemény időtartalma alatt.

A koronavírus negyedik hulláma itt van a nyakunkon és ahogy már mi is korábban beszámoltunk erről, az Augusztus 20-i ünnepség azon négy kritikusan nagy esemény közé tartozik, ami elősegítheti a különböző variánsok egyszerű terjedését, mivel sem a szájmaszk sem az oltási igazolvány nem követelmény az eseményen való részvételhez.

Rusvai Miklós korábban lapunknak azt nyilatkozta:

Aki megmérettette és nincs elég magas immunitása, az mindenképpen vegye fel a harmadik oltást, ha ki szeretne látogatni ezekre az eseményekre. Ha kockázati csoportba tartozik akkor, még ha oltva is van és van immunválasza, akkor is célszerű maszkot viselni. Aki fokozott veszélyben van, annak a maszk viselése mindenképpen ajánlott.