Kormányinfó: jön a negyedik hullám, kész a terv a magyarok kimenekítésére Afganisztánból

Rendhagyó módon, augusztus 20-án ülésezet a kormány. Ennek egyik oka az Afganisztáni helyzet volt – közölte Gulyás Gergely.

A Honvédség 20 évvel ezelőtt amerikai kérésre avatkozott az afgán ügyekbe, és most is amerikai döntés miatt hagyjuk el Afganisztánt – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, hogy ez a 20 év jelentős költségekbe került Magyarországnak és a NATOnak is. A kormány a fő célja az, hogy az ott maradt magyarokat ki tudjuk menekíteni.

Teljesen kaotikus és rendezetlen állapotok uralkodnak. Nincs világos forgatókönyve a kivonulás utáni helyzetnek.

– hangsúlyozta Gulyás

Ruszin-Szendi Romolusz a Honvédség főparancsnoka elmondta, Kabul közelében alakítottak ki előretolt műveleti bázist, ahova a kimenekítés első fázisában elszállítják azt ott ragadt magyarokat. A főparancsnok hagnsúlyozta, hogy a művelet nem time-based, hanem effect-based. Vagyis nincs meghatárzva, hogy mikor lesz végrehajtva a művelet.

Ezidáig 23 férfit, 25 nőt és 30 gyermeket tudtak elhelyezni biztonságos helyen.

A parancsnok azt kérte, hogy ne keressék és ne kutassák, hogy hol vannak a Honvéd katonák, ugyanis az a katonák biztonságát veszélyeztetheti.

Továbbá szóba került egy régi téma: Gulyás Gergely elmondta, hogy újabb migrációs hullám várható, amire a kormány felkészül és ha kell segít a környező országok határvédelmében. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem fogad el semmilyen betelepítési kvótát.

Az Afgán helyzet után a járványhelyzet került elő. Eszerint az EU-n belül a mi helyzetünk a legkedvezőbb, viszont a 4. hullám hazánkat is el éri. Gulyás elmondta, hogy a 4. hullám a vakcinák miatt más lesz, mint az előző három.

Csaknem 5,7 millió magyar kapta meg az első oltását, ezért a lakosság nagy érsze már védett. Emiatt a negyedik hullámban nem várhatóak korlátozások – jelenetette ki Gyulás Gergely.

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a következő hónapokban újabb kampány várható az oltásokért.

A kormány minden 65 év feletti még nem beoltottat felkeres majd, hogy oltassa be magát. Az oltatásokban a hatodéves orvostanhallgatók is már részt vehetnek. A harmadik oltást eddig 185 ezren vették fel.

A 12-18 év közötti korosztályt augusztus 30-tól egészen szeptember 3-ig oltják, szeptember elseje kivételével. De az EESZT felületén amúgy más időpontokra is lehet regisztrálni.

A miniszter elmondta, hogy a kormányülésen a gazdasági helyzetet is áttekintették. Eszerint a 17,9 százalék volt a negyedéves gazdasági növekedés, ez kiigazítva is 17,7 százalék. Ez pedig a harmadik legjobb teljesítmény Európában. Gyulás szerint emiatt valósággá válhat a családok adóvisszatérítése, és még eddig soha nem látott nyugdíjprémiumra is lehet számítani.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán