Kövér László a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsor vendége volt, ahol az Európai Unióról beszélgettek. Kövér felidézte, hogy néhány nagyarcú nyugati politikus szeret azzal hencegni, hogyha most akarna Magyarország az Unióhoz csatlakozni, akkor nem vennének fel bennünket. A házelnök erre reagálva azt mondta: ha most lenne népszavazás,
én egészen biztosan nemmel szavaznék.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy Magyarországnak jobb lenne az unión kívül. Elmondása szerint az EU-tagság Magyarországnak olyan új dimenziót nyit ki, ahol a saját nemzeti érdekei érvényesítésére egy kedvező, demokratikus és civilizált keretrendszert kap, amelyben ráadásul anyagilag sem jár rosszul. Bár megjegyezte, hogy a 2003-as csatlakozási népszavazáson sem jó szívvel szavazott igennel.
Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni
Álláspontja szerint a nácik és a kommunisták után egy újfajta totalitárius törekvés veri szét Európát. Nevezhetjük hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek – tette hozzá a házelnök.
Véleménye szerint a normalitástól való olyan mértékű eltávolodást követelnek meg szinte normatív módon. Ez nemcsak a magyarok ellenérzését váltja ki, hanem azt szerinte az európai emberek döntő többsége ellenszenvvel visel el.
Napról napra nő a tét
A 2022-es országgyűlési választásokról szólva Kövér László arról beszélt, hogy napról napra nő a tét, ugyanis ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak vallották magukat, ma pedig európaistáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad. Szerinte nemcsak a rendszerváltozás vívmányait kell megvédeni jövőre, hanem olyan eredményeket is, mint a rezsicsökkentés és a családtámogatás szerteágazó rendszere.
Úgy vélte: az ellenzék retorikája és politikája is szintet lépett azzal, hogy gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben.
Téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban.
Az ellenzéki parlamenti akciókra utalva a házelnök azt is leszögezte: nem hajlandó eltűrni, hogy bolhacirkuszt csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat.
(MTI)