Hivatalos: 5,5 millió oltott után nem kell maszk járatokon és boltokban sem

Szerda este megjelent a Magyar Közlöny, melyben hivatalosan is véglegesültek azok az intézkedések, amelyek akkor lépnek életbe, ha 5,5 millióan már megkapták itthon a koronavírus elleni védőoltás első adagját. 6391 beoltott fő van jelenleg hátra.

A szerdai adatok alapján nagyon valószínű, hogy csütörtökön, vagy pénteken életbe is lépnek a következő enyhítések, amelyekről már Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter is beszélt a múlt heti Kormányinfón:

  • A kórházak és a szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, a közterületek után már az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön sem kell majd maszkot viselni. Természetesen aki ezek után is hordani szeretné a maszkot, az továbbra is megteheti.
  • Védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra. Így már a plasztikkártya nélkül mehetünk a színházakba, mozikba, ahogyan az éttermekbe is.
  • Megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások, azaz nem lesz kötelező a távolságtartás, és nem kell 10 négyzetméterenként korlátozni a vásárlók számát.
  • Még többen vehetnek részt egyes rendezvényeken: a családi és magáneseményekre az eddigi 50 helyett most már 100 főt lehet meghívni, és az eddigi 200 helyett most már 400 fős lakodalmakat lehet szervezni.
  • Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás őszi visszaállítására.

Lesz olyan is, ami nem változik

A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, és a zárt térben vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében maradnak az eddigi szabályok. Azaz ezeken az eseményeken marad a létszámkorlátozás, és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajtuk – vagy 18 év alattiak esetében védett személy felügyelete mellett.

Az Aktuális járványügyi adatok

  • A beoltottak száma 5 493 609 fő, közülük 4 958 805 fő már a második oltását is megkapta.
  • 32 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 160 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 29 992 fő.
  • A gyógyultak száma jelenleg 739 204 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 38 964
  • 116 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen.