Civil szervezetek üdvözlik a miniszterelnök kijelentését, miszerint a szivárványzászló Budapesten az utcakép része, és készségesen vittek egyet a Miniszterelnökségre, hogy a Karmelita kolostorra is kifüggesszék. A hivatal nem vette át a zászlót, így elpostázta nekik a Háttér Társaság.
“A szivárványszín zászló hozzátartozik Budapest utcaképéhez” – mondta Orbán Viktor a német sajtónak. Egyetértenek a kijelentésével: a Háttér Társaság szerint is fontos az, hogy hivatalok, állami intézmények is nyilvánosan álljanak ki az LMBTQI emberek mellett. A most zajló Budapest Pride Fesztivál tökéletes alkalom arra, hogy a kormányzat egyértelművé tegye: valóban kiáll az LMBTQI emberek jogai mellett.
A szervezet szerint a miniszterelnök külföldön gyanúsan magyarázkodik: míg a magyar közrádióban megüzeni, hogy “a homoszexuálisok hagyják békén a gyerekeinket”, addig a német lapoknak azt bizonygatja, hogy ő a “homoszexuális fickók jogait védi”, illetve “ő a jogok harcosa, aki egy szabadságharcos volt a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitást még büntették.” Orbán Viktor egyébként egy évvel azután jött világra, hogy a homoszexualitás büntetőjogi üldözése Magyarországon megszűnt, tehát a matek sehogy sem jön ki.
A Háttér Társasát közleményében arról írt, hogy sajnos semmilyen forrást nem találtak arról, hogy Orbán Viktor valaha is kiállt volna az LMBTQI emberek jogai mellett: Orbán Viktor 2003-ban nem szavazta meg az LMBTQI embereket a hátrányos megkülönböztetéstől és zaklatástól megvédő egyenlő bánásmódról szóló törvényt, sem 2007-ben, sem 2009-ben nem szavazta meg az azonos nemű párok számára jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Megszavazta viszont 2011-ben az azonos nemű párok házasságának tilalmát tartalmazó Alaptörvényt, ahogy 2013-ban az Alaptörvénybe a család kirekesztő fogalmát beíró negyedik alaptörvény-módosítást is, valamint megszavazta 2020 őszén az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetését, és néhány héttel később megszavazta a nem házas személyek örökbefogadásának korlátozását. Az viszont egyértelmű, hogy a Fideszes államtitkárok, politikusok, párttagok számára az egyetlen elfogadott út a mai napig a bujkálás, a hazugság és a látszatházasság. Komolyan megkérdőjelezhető az, tett-e valaha bármit Orbán Viktor az LMBTQI emberekért, ha 30 év alatt még annyit sem tudott elérni, hogy legalább a saját pártjának tagjai őszinte, boldog és teljes életet élhessenek. Orbán Viktor valótlan állításainak részletes cáfolatát honlapunkon is közzétettük.
A szivárványszínű zászló kitűzése egy szimbolikus gesztus, amely nem tüntetné el varázsütésre az LMBTQI emberek jogainak és szabadságának rendszerszintű aláásását . Azonban egy miniszterelnök felé alapvető elvárás, hogy az országának egészét képviselje, ebbe minden kisebbséget beleértve. Ezért is küld rendszeresen meghívót a Budapest Pride Orbán Viktornak a fesztivál megnyitó ünnepségére, illetve a Felvonulásra, ám a miniszterelnök úr eddig mindig egyéb elfoglaltságokra hivatkozott. Ha Orbán valóban ilyen elkötelezett az LMBTQI jogok “aktív védelme” mellett, a Budapest Pride és a Háttér Társaság kezdésnek üdvözölné, ha a miniszterelnök is csatlakozna a Főváros, Újbuda, Zugló és Erzsébetváros kiállásához, és kitűzné a szivárványzászlót Miniszterelnökség épületére.
„Az elmúlt hetekben több gyűlölet-bűncselekményt is elkövettek LMBTQI emberek és támogatóik ellen: az LMBTQI-ellenes putyini propagandatörvénynek sajnos további kézzelfogható hatásai is lesznek. Az állam feladata az itt élők védelme. Az ilyen erőszakos támadások, gyűlölet-bűncselekmények megelőzése prioritás kellene legyen, ehelyett azonban a kormány olyan törvényeket hoz és olyan nyelvezetet használ, amely megbélyegzi az LMBTQI embereket, és elfogadhatóvá teszi az őket érő erőszakot és hátrányos megkülönböztetést” – mondta el Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.