Újra kell indítani a panelprogramot, ami százezrek életét javította, továbbá bővülnie kellene a társasházi programmal – jelentette ki Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere kedden.
Horváth felidézte, hogy a felújítási program 2010ben megállt, a panelprogram pedig 2015-től. Emiatt sok olyan panelház maradt meg, amelyet nem korszerűsítettek, újítottak fel energiabaráttá. A panelházak fűtőrendszerének a korszerűsítése viszont nem csak a lakások fűtését, hanem hűtését is elősegítené.
Míg a Fideszes oligarchák kaphatnak a kastélyvásárláshoz, -felújításhoz vissza nem térítendő támogatást, addig itt a panelban és társasházakban élők nem kaphatnak vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatást sem.
– jelentette ki Horváth Csaba.
Vajda Zoltán országgyűlésiképviselő-jelölt a sajtótájékoztatón közölte, hogy a jelenlegi kormány az ellenzéki önkormányzatokat nem tartja szövetségeseinek, hanem egy legyőzendő alattvalónak, amit ki kell véreztetni. Ha ’22-ben az Vajda megnyeri a 13. választókerületet, akkor az előbb említett korszerűsítési terveket véghez viszik. Ez egy példája annak, ahogy mi együtt tudnánk működni szövetségesként – tette hozzá.