Több száz programot tartanak az augusztus 3. és 7. között zajló Ördögkatlan összművészeti fesztiválon – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A fesztiválon egyebek mellett színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi rendezvényekkel, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel és kiállításokkal várják a várhatóan több tízezres számban megjelenő érdeklődőket.
A fesztivál idei díszvendégei a Nézőművészeti Kft. társulata, Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező, a Pannon Tükör kulturális folyóirat és Pál István Szalonna lesznek.
A Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián, Katona László és Gyulay Eszter alkotta független társulat, a Nézőművészeti Kft. öt prudukciót mutat be a közönségnek öt helyszínen, kilenc alkalommal.
A 25. születésnapját tavaly ünneplő Pannon Tükör kulturális folyóirat irodalmi beszélgetésekkel, lapszámbemutatókkal és egy kortárs dalszövegekből készült különleges kiadvány bemutatójával készül.
A Baranya megye öt településén, Palkonyán, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden megvalósuló programok részeként a 30Y zenekar az idei Ödögkatlan kiemelt vendégeként lép fel a fesztiválon.
A rendezvényen többek között koncertet ad: a Besh o droM, a Tudósok, a Szabó Balázs Bandája, a Wombo, a Galaxisok, a Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, az Esti Kornél, Pál István Szalonna, a Romano Drom és Tompos Kátya.
A gyerek- és családi programok között olyan előadókat találhat a közönség, mint a Rutkai Bori Banda, a pécsi Bóbita Bábszínház vagy az Apacuka Zenekar.
A 14. Ördögkatlanon a rendezvény közelmúltban elhunyt védnökére, Törőcsik Marira augusztus 6-án Mozart Requiemjével emlékeznek majd a Pannon Filharmonikusok muzsikusainak tolmácsolásában.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a karszalagos programokat csak azok látogathatják, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.
A rendezvény programja a www.ordogkatlan.hu honlapon érhető el.