22 milliárdos sportkomplexumot építenek Mészárosék Zuglóban

Székesfehérvár, 2012. október 31. Mészáros Lõrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke a székesfehérvári Sóstói Stadionban tartott, sajtótájékoztatóval egybekötött helyszíni bejáráson 2012. október 31-én. MTI Fotó: Földi Imre

Lesz multifunkciós versenycsarnok és küzdősport edzőcsarnok is.

A Fejér B.Á.L. Zrt. és az Építő- és épületkarbantartó (Épkar) Zrt. alkotta konzorcium nyerte meg a “BVSC-Zugló Sportcentrum Komplex Fejlesztése keretében: Labdarúgó Stadion, Többfunkciós Versenycsarnok, Küzdősport Edzőcsarnok és kapcsolódó külső létesítmények építése” tárgyában kiírt közbeszerzést – olvasható az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer honlapján.

A Fejér B.Á.L. Zrt. nem meglepő módon Mészáros Lőrincék családi érdekeltségébe tartozik, sőt, a cég elnevezése sem véletlen, ugyanis a B.Á.L. kezdőbetűk Mészárosék három gyermeke nevének kezdőbetűire utalnak (Beatrix, Ágnes, Lőrinc). A társulás másik tagja, az Épkar Zrt. szintén családi cég, többször dolgoztak már együtt Mészáros Lőrinc cégeivel, például az új Puskás Ferenc Stadion felépítésén, de ott voltak a Heim Pál Gyermekkórház felújításánál is. 

A jelenlegi közbeszerzés a BVSC Szőnyi úton található komplexumára vonatkozik, melyet egy Rákosrendező felé található telekkel fognak bővíteni. Érdekesség, hogy a telek a közbeszerzési eljárás kiírásakor még a MÁV tulajdonában volt, a beadás óta azonban ezt is rendezték: egy december 14-én elfogadott törvény értelmében a BVSC-t jelölték ki a telek teljes vagyonkezelőjének.

A Szőnyi úton az új labdarúgó stadion mellett épül még egy 4300 négyzetméteres sportcsarnok, valamint egy küzdősportok számára fenntartott edzőcsarnok is. Mindemellett parkolókat, utakat és zöldfelületeket is kialakítanak majd.

A BVSC stadionját 2014-ben kezdték el felújítani, később azonban mégis a teljes átépítés mellett döntöttek. Mészáros Lőrinc cége így egy 2000 ezer férőhelyes, pályafűtéses, fedett lelátós stadiont építhet majd.

A közbeszerzési eljárás egyébként nagyon gyorsan keresztülment. A részvételi eljárás októberben jelent meg, december 21-én már az ajánlatok elbírálása is hivatalos lett. 

(RTL.hu)