Szerda hajnali 4-kor elzárták minden forgalomtól a Széchenyi Lácnhídat felújítási munkálatok miatt, amely csaknem másfél évig tart. A minden alatt pedig tényleg mindent kell érteni. Se autós forgalom, se gyalogos forgalom és tömegközlekedés sem veheti igénybe a hídat. Ez pedig a
- a 16-os,
- a 105-ös,
- a 178-as,
- a 916-os, és
- a 990-es
busz útvonalát érinti. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, és új gyorsbuszjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig.
A szerdán kormány bejelentette, hogy „kisegíti” a Fővárosi Önkormányzatot
Mégpedig az állami hajózási cégen keresztül indítanak mentesítő hajójáratokat. Szentkirályi Alexandra szerint ez nemcsak a budapestiek, de a turisták miatt is fontos lépés. A hajójárat 7 óra és 20 óra között jár majd félóránként, hétfőtől péntekig; a járatot Budapest-bérlettel vagy havibérlettel ingyenesen lehet használni – mondta a kormányszóvivő.
A BKK korábbi tájékoztatása szerint a közúti forgalom kb.2022 decemberében mehet rá a hídra, a gyalogosoknak viszont csaknem 2023-ig kell várniuk a járdák felújítására.
fotó: MTI/Mónus Márton