Orbán: aki nem veszi fel a második oltást, elveszíti a védettségi igazolványát

„Végre ismét személyesen is találkozhatunk Önökkel” – kezdte mai kormányinfóját Orbán Viktor, aki elmondta, a pozitív tesztek aránya ismét elég mélyre süllyedt, tehát a járvány harmadi hullámát legyűrtük.

Már 4 112 876-an vannak azok, akik már a második oltást is megkapták a tegnapi napig bezárólag. Szerinte Magyarország az egyetlen hely az Unióban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint amennyien oltásra jelentkeztek, de innentől egyéni felelősség, hogy ki él az oltás lehetőségével. Nyugati vakcinából 17 000 000 millió adag van, vagy érkezik még, kínai vakcinából is van még – tájékoztatta a miniszterelnököt a belügyminiszter.

Többen vannak, akik nem vették fel a második oltást, így aki a megjelölt határidőre azt nem vette fel, az elveszíti a védettségi igazolványát.

A jövő héttől a készenléti oltási rendre áll át az ország. A munkanélküliségi ráta 4,8%-os – de itt is megerősítette, hogy amennyi munkahelyet a vírus elvett, annyiszor két munkahelyet létre is fog hozni a kormány.

Ismét lesz nemzeti konzultáció, melyben a gazdasági újraindításról és a gazdasági stabilitás megerősítéséről, de a migrációs kérdésekről is szó lesz majd. A konzultációban szerepelni fog a minimálbér megerősítése is, melyről a miniszterelnök a tegnapi konferencián is szót ejtett már, ahogy a gyermekes családoknak járó adóvisszatérítésről is. A konzultáció a hitelmoratórium kérdésére is ki fog terjedni.

A klímaadóval kapcsolatban elmondta, hogy a Brüsszel által kezdeményezett adóval, ha azt a magyarok elutasítják, akkor nemzetközi harcot fognak vívni. Ez a fajta adónem szerinte a klímacélok elősegítése érdekében érinteni fogja például az autóhasználatot és a lakások után fizetendő adót is.

A konzultációt postai úton is kézbesíteni fogják, de online is ki lehet majd tölteni.

Akik a védekezésben részt vettek, azok 10 napos rendkívüli plusz szabadságot fognak kapni, erről hamarosan megjelenik az erről szóló rendelet. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek – zárta gondolatát Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra reagálva, hogy Mészáros Lőrinc vezeti a 100 leggazdagabb listáját, azok tartsák be az állam kéréseit, például fizessék be a szükséges adókat. Hozzátette, a legazdagabbak között még mindig sok a baloldali, így ez szerinte még nem a kívánatos állapot – felelte az RTL Klub Híradójának kérésére.