Ausztria ismét leszállási tilalmat vezet be a brit gépekre

Az osztrák egészségügyi minisztérium legfrissebb rendelkezése szerint Ausztria június elsejétől ismét nem fogadja a Nagy-Britanniából érkező repülőgépeket az indiai koronavírus-mutáció miatt.

Ezen túlmenően Ausztria az Egyesült Királyságot is úgynevezett „virusmutációs területté” nyilvánította, ami azt jelenti, hogy – mint Brazília, India és a Dél-Afrikai Köztársaság esetében – csak rendkívül szigorú feltételekkel lehet beutazni az országba. Lényegében csak az ott dolgozó osztrák állampolgárok, illetve az ausztriai lakóhellyel rendelkezők léphetnek be, de ők is csak negatív PCR-teszttel, amelyre még a beoltottaknak és a betegségből felgyógyultaknak is szükségük van. Továbbá esetükben a karanténkötelezettség is életben marad.

Január óta már Brazíliából és a Dél-Afrikai Köztársaságból érkező gépekre vonatkozik a leszállási tilalom, India pedig április végén került fel erre a listára.

Az Egyesült Királyság már egyszer felkerült erre a listára, igaz akkor a saját Brit variánsa miatt, ezt viszont feloldották március 21-én. Ettől függetlenül most a különösen fertőzőnek tartott indiai variáns miatt ismételten nem fogadják a Brit gépeket.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 398 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 642 138 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 384, az intenzív kezelésre szorulók 218-an vannak. A fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményei következtében az elmúlt napon 4-en haltak meg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 10 551-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 624 549.

(MTI)