Az USA veszélyesnek nyilvánította a Japánba való utazást

Az Egyesült Államok utazási figyelmeztetést adott ki Japánra az ország jelenlegi koronavírus-hulláma miatt, alig néhány héttel a tokiói olimpia előtt. – írja a BBC.

Az amerikai olimpiai tisztviselők azt nyilatkozták, hogy mindennek ellenére bíznak abban, hogy sportolóik biztonságosan részt vehetnek a játékokon.

Japán mindeközben már megtiltotta az országba való beutazást a legtöbb országból érkezőknek.

Japánban régóta kevés új koronavírus-fertőzöttet regisztrálta, azonban, az utóbbi időben egy új fertőzési hullám ütötte fel a fejét. Néhány városban még az egészségügyi rendszer is maximális kapacitáson működik.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési Központja (CDC) szerint „az utazóknak el kell kerülniük minden utazást” az országba , és arra figyelmeztetnek, hogy „a jelenlegi japán helyzetben még a teljesen beoltott utazók is veszélyben lehetnek a koronavírus miatt”.

Nagyrészt a pandémia miatt az Egyesült Államokban jelenleg 151 ország szerepel a legmagasabb riasztási szint listáján, beleértve Európa nagy részét.

Japán jelenleg egyetlen turistát vagy üzleti utazót sem enged be az országba, mert a hatóságok tartanak a vírus új mutánsaitól. 

A helyzet pikantériája, hogy ezek mellett a szigorú beutazási korlátozások és az egyre romló járványügyi adatok mellet sem fújták még le a tokiói olimpiát, amely elméletileg július 23-án veszi kezdetét.

Kiemelt kép: Pixabey