20.6 C
Budapest
2021. szeptember 19., vasárnap

Kövér László ismét megvonta Jakab Pétertől a szót

Múlt héten közel 10 millió forintra büntették Jakab Pétert, amiért Kövér László szerint bírálta a házelnököt. Kedd délután ismét felszólalt a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, de nem kapott túl sok lehetőséget a beszédre.

Kedd délután így kezdte beszédét Jakab Péter az Országgűlésben:

“Orbán Viktor 2018-ban azt mondta, idézem: Mi sohasem vetemdnénk arra, hogy elhallgatassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”

Majd felidézte a múlt heti szóelvonását, illetve büntetését. Végig sem mondta mondatát, Kövér László házelnök félbeszakította, elnémította a mikrofonját. A házelnök arra hivatkozott, hogy szerinte sértegette az országgyűlést és a képviselőtársait, amit kifejezetten a tilt a házszabályzat.

“Én tudom, hogy Ön szándékosan provokál itt bennünket hétről hétre. Én azt is megértem, (…) hogy Ön a kocsmai kötekedőket akarja bevinni a közösbe apportként.” – fogalmazott a házelnök.

A házszabályzat szerint:

  • A képviselő nem tanúsíthat megbotránkoztató, a parlament tekintélyét sértő magatartást.
  • A képviselők kötelesek tartózkodni a sértő, megbotránkoztató, provokatív bekiabálásoktól, vagy az ilyen tartalmú egyéb véleménynyilvánítástól.
  • A képviselők kötelesek rendezett öltözetben megjelenni a parlament ülésein; illetőleg tartózkodni kötelesek a provokatív, megbotránkoztató öltözettől vagy megjelenéstől.
  • Az országgyűlési képviselők nem nyújthatnak segítséget mások rendzavarásához.
  • Az Országgyűlés plenáris és bizottsági ülésein, valamint más hivatalos rendezvényein a részt vevő képviselők nem használhatnak mobiltelefont és személyhívót.
  • A képviselő külön engedély nélkül nem készíthet az ülések során kép- és hangfelvételeket.
  • A parlamenti képviselők nem gyakorolhatják részvételi jogaikat alkoholos vagy más, tudatmódosító befolyásoltság alatt.

Hogy Kövér Lászlónak, mint házelnöknek van-e joga megvonni a szót ilyen esetben és sértegetheti-e a képviselőket, arról a szabályzat így ír, illetve nem ír:

Általános szabály például, hogy a felszólalót nem szabad megzavarni; a beszéd félbeszakítására egyedül az elnöknek van – meghatározott feltételekkel – joga. (...) a házelnök mérlegelési jogára van bízva, hogy milyen esetekben lép fel, milyen mértékű hangoskodást tolerál, illetőleg szüntet meg, és így tovább.

Jakab Péter Facebook-oldalán közzétett egy videót, melyben olyan kormánypárti felszólalásokat látni, melyben Jakab Péter szerint sértegető megjegyzések hallhatóak. Posztjában azt nehezményezi, hogy a kormánypárti képviselők nem kaptak az ilyen megszólalásokért szankciót.

Kedd déutáni beszédét azzal zárta, hogy sohasem fogják tudni elhallgattatni, bármennyire is próbálkoznak. Erre a házelnök ismét elvette a szót Jakabtól. A Jobbik frakciója ezt követően kivonult az Országgyűlésről.

spot_imgspot_img

Kövess minket a közösségi médiában!

40,000követőTetszik
900követőkövető
4,200feliratkozóFeliratkozás

Korábbi híreink