Szombaton tartotta soron következő tisztújítását a Jobbik kongresszusa, melyen két jelölt is versenyzett a párt elnöki tisztségéért. A tisztségviselők két évig vezethetik a pártot.
A választáson jelentős vereséget szenvedő és jelentősen kisebb frakciót alakító párt elnöki tisztségért nem csak Jakab Péter, hanem a Nemzetbiztonsági bizottság korábbi elnöke, Stummer János is a ringbe szállt. Az elnöki jelöltségnek feltétele a párt szabályzata szerint, hogy az alapszervezetek 20%-nak megszerezzék a támogatását, ami a három indulóból csak a fent is említett két személynek sikerült, így ma ők megmérkőztek meg.
Mivel Jakab Péter korábban a támogatások 79,48%-át szerezte meg, nem volt nagy meglepetés, a kongresszus ismét őt szavazta meg további két évre, azaz Jakab Péterrel vág neki a párt a 2024-es Európai Parlamenti választásoknak is.
„A Jobbik Magyarországért Mozgalom XXIV. tisztújító kongresszusán nagy többséggel újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé”
– írja a párt közleményében.
Jakab Péter 71,4 százalékot, a kihívója, Stummer János 27,8 százalékot kapott.
Az eredményről Jakab Péter a közösségi oldalán számolt be: