A Második Reformkor Alapítvány alapítója nemrég arról osztotta meg gondolatait közösségi oldalán, hogy miért fogja szerinte Karácsony Gergely megnyerni a 2021-es ellenzéki miniszterelnöki előválasztást. Most öt pontban foglalta össze, hogy szerinte miért volt érdemes Fekete-Győr Andrásnak elindulni az előválasztáson.
Sokan értetlenkedtek, hogy miért a nagyon fiatal és még tapasztalatlan Fekete-Győr Andrást indította a Momentum a miniszterelnök-jelölti versengésben, miért nem kerestek maguknak egy idősebb szakértőt a holdudvarukból, vagy valamelyik népszerű uniós képviselőnőjüket. Különösen igazolva látták néhányan az értetlenkedésüket, amikor a párt elnökének kampányába becsúszott néhány kommunikációs baki. Az én véleményem szerint azonban a lehető legjobb döntést hozta a Momentum, és íme 5 érv, hogy miért gondolom így:
- A Momentum a DK és a Jobbik mellett igényt tart a legerősebb ellenzéki párt szerepkörére, amely versengést a jelenlegi választási együttműködés ugyan elfedi, de ettől az még a háttérben folyik. Minden párt számára egy ilyen helyzetben a leglogikusabb, ha a tagság által megválasztott vezetőjüket előre tolják, ezzel mutatva erejüket. Erre pedig kevés jobb lehetőség van, mint egy miniszterelnök-jelölti kampány. Egy külsős jelölt beemelése hatalmas butaság lett volna.
- A magyar politika még mindig egy macsó világ. A társadalomban pedig a nyugati országokhoz képest sokkal kisebb elfogadottsága lenne egy női jelöltnek. A két uniós képviselőnő ráadásul maga sem mutatott túl nagy belpolitikai aktivitást, úgy tűnik, ők sem ambicionálták ezt a feladatot. Fekete-Győr Andrásban ellenben sokan vélik felfedezni a fiatal Orbán imázsát, ami minden kockázata és negatívuma ellenére egyúttal erőt is sugárzó toposz.
- A miniszterelnök-jelöltek mezőnyében egyedül a Momentum elnöke épít tudatosan a fiatalságra. Bár koruk alapján akár mások is megtehették volna ezt, de ők inkább a nagyobb számú és biztosabb szavazónak számító közép- és nyugdíjas korosztályra céloznak. Ez viszont piaci rést nyitott az amúgy is legfiatalabb Fekete-Győr Andrásnak, aki jól láthatóan tudatosan is épít az ifjúsági tematikákra.
- A másik négy jelölt minden lapját ’22-re tette fel. Ezért számukra csak a győzelem lehet opció. A többi jelöltnek egy vereség ugyanis a saját személyes vereségét is jelenti. Fekete-Győr Andrásnak azonban nem ez az utolsó tölténye. És a pártja is mind program, mind önálló karakter, mind társadalmi tartalékok tekintetében a többiek előtt áll, amely a választások utáni világban majd döntő lehet. Fekete-Győr Andrásnak ezért most nem kell nyernie, bőven elég a tisztes helytállás és brandépítés.
- Akár sikerül a második fordulóig eljutnia, akár nem – egyelőre az utóbbi látszik valószínűnek -, a Momentum elnöke adott pillanatban vissza tud lépni valaki javára. (Ahogy meggyőződésem szerint visszalépésre készül Jakab Péter és Márki-Zay Péter is az első forduló után Karácsony Gergely javára.) Ez pedig az egyéb területeken – választókerületek, listaállítás, kormányzati feladatkörök stb. – alkupozíciót nyit majd a számára és a Momentumnak is.
Fekete-Győr András tehát azzal, hogy elindult miniszterelnök-jelöltnek, azt az egyedül logikus és jó döntést hozta meg, amely mind neki személyesen, mind az általa vezetett pártnak a leghasznosabb volt.
Forrás: Vona Gábor Facebook oldala