Az Oxfordi Egyetemen kutatási céllal fertőznek meg embereket

Kutatás részeként fertőznek meg pácienseket az Oxfordi tudósok. A kísérlet célja, hogy még inkább megismerjék az ember immunrendszeri reakcióját a vírusfertőzést követően.

„Azt próbáljuk ezzel a kutatással elérni, hogy meghatározzuk: egy bizonyos fajta immunválasz egy bizonyos szintje vajon megakadályozza-e azt, hogy az emberek újra megfertőződjenek a vírussal”

– magyarázza a kutatás vezetője, Helen McShane.

„Az immunválasz révén gyorsabban fejleszthetünk, tesztelhetünk és alkalmazhatunk vakcinákat.”

– írja az euronews.

A kutatók további céljai közé tartozik, hogy egy olyan vakcinát fejlesszenek ki, mely minden eddigi ismert mutánssal szemben hatékony védettséget tud kialakítani. Többek között ezért választottak olyan alanyokat, akik már egyszer felépültek a koronavírus fertőzésből.

“64 pácienst fertőznek meg újra koronavírussal ebben a kórházban az Oxfordi Egyetemen”

– mondja az Euronews tudósítója.

„Addig lesznek itt, amíg a vírus el nem hagyja a testüket, ez egyes esetekben akár három hetet is jelenthet.”

A jelölteket Susan Jackson fogja kiválasztani, akiknek mindegyike 5000 fontot (nagyjából 2 millió forintnak felel meg) kap majd kompenzációként.

A kutatás tényleg kulcsfontosságú kérdésekre deríthet fényt, ugyanis még mindig nem tudják, hogy egyesek miért reagálnak sokkal hevesebben a vírusra, mások pedig minek köszönhetik a fokozott védelmüket. Másrészről a kutatás eredményei rengeteget segíthetnek a jövőbeli vakcinák megtervezésében és kifejlesztésében.

(euronews)