Ismét elmaradt Pintér Sándor meghallgatása, kivonult a Fidesz az ülésről

Budapest, 2020. december 10. Pintér Sándor belügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyûlés magyarországi nemzetiségek bizottságának ülésén az Országház Széll Kálmán-termében 2020. december 10-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Szabó Tímea tette közzé közösségi oldalán azt a videót, melyben arról számolt be, hogy immáron második alkalommal maradt el a Népjóléti bizottságban a miniszter, azaz az operatív törzs vezetőjének meghallgatása a járványkezelésről, mivel a kormánypárti képviselői kivonultak onnan.

Pintér Sándor meghallgatása első alkalommal egy hirtelen közbejött feladat miatt maradt el, ezúttal pedig a miatt, mert a Fidesz képviselői kivonultak a Népjóléti bizottság üléséről és ezzel az be is fejeződött. A kivonulás oka az volt, hogy az ülést az MSZP-s Korózs Lajos vezeti, aki korábban egy megtévesztő videót készített a mentősök helyzetéről a helyzetet pedig méltatlannak találták. A bizottság elnökét azonban az országgyűlés választja, így helyben nincs mód és lehetőség arra, hogy az ülést más vezesse.

A belügyminiszter az Operatív Törzs vezetője is, ezért az ellenzék képviselői több, a védekezéssel kapcsolatos kérdéseket tettek volna fel Pintérnek, aki ezúttal megjelent a bizottság ülésén. Az ilyen fajta esetre egyébként a rendszerváltás óta még nem volt példa.

Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt