
Felfüggesztik az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus lefolyásának tünetei ellen kifejlesztett vakcinájának használatát Szlovákiában.
– jelentette be kedden a szlovák egészségügyi minisztérium. A szlovák állami gyógyszerfelügyelet múlt héten közölte, hogy egy 47 éves nő halála összefüggésben állhat a vakcinával. – közölte az MTI.
A szlovák egészségügyi tárca szerint egyelőre beadják az oltóanyagot azoknak, akik a második dózisukra várnak. De mostantól első adagként beszüntetik a beadatását.
Több európai ország is felfüggesztette már az AstraZenecával való oltást, miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy bizonyos, nagyon ritka esetekben az oltóanyag vérrögöt okozhat.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerint azonban a vakcina előnyei jelentősen meghaladják az esetleges mellékhatások kockázatát. Az Európai Unió nem újította meg az AstraZeneca gyógyszercéggel kötött szerződését. Egyelőre nem biztos, hogy rendelni fog a jövőben a cég oltóanyagából.