A múlt héten látott napvilágot a kormányhoz köthető Nézőpont Intézet kutatása, melynek mérése szerint a Párbeszéd Magyarországért Párt mind a teljes népesség közében, mind pedig a biztos választók körében 0%-on áll. Most mégis olyat tettek, ami alapjaiban rengeti meg a hatalmat.
Nem, nem online petíció indult ezúttal, hanem Facebook reakciókkal való szavazást írtak ki Orbán Viktor lemondásáról.
Mikor mondjon le Orbán Viktor?
-hangzott el a kérdés, amire két válaszlehetőséget adtak meg.
Az egyik szerint, aki lájkot mutató kezek küld, az arra szavaz, hogy ma mondjon le. A másik verzió a csodálkozó fej, ami a ’holnap’ válaszlehetőséget szimbolizálta.
Végül több, mint 1700 szavazat érkezett arra, hogy ma mondjon le, míg második helyen a nevető fejek végeztek, akik vélhetően sejtették, mi lesz a szavazás következménye.
Nem megerősített információnk szerint Orbán Viktor eddig a pillanatig nem mondott le mandátumáról.
Az, hogy az ilyen formátumú cselekedetek mennyire hatásosak és hogy képes-e megújulni az ellenzék, arról többek között a legutóbbi Napirend utáni adásunkban is beszéltünk.