Hétfő délután több mint 200 tüntető várta Orbán Viktor miniszterelnököt berlini látogatása során, ahol Olaf Scholz német kancellárral is találkozott. A demonstrációt szervező berlini magyarok által alapított egyesület, a Freie Ungarische Botschaft német, ukrán és magyar berlini partnerszervezeteivel közösen nemcsak a magyar miniszterelnök autokratikus és populista hatalomgyakorlását utasította el hangosan, hanem a vendéglátó német kancellárt is felszólította, hogy az Ukrajnában zajló háború kapcsán se kössön kompromisszumot Putyin-párti tárgyalópartnerével.
Több értelemben is színes tömeg gyűlt össze a Berlin belvárosában található Gendarmenmarkton hétfő délután öt óra körül, ahol egy hotelban a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén a magyar miniszterelnök is beszédet mondott. Az összegyűlt tömegben többnyelvű transzparensek mellett ukrán zászlók is láthatóak voltak, ahogy a résztvevők hangosan nyilvánították ki nemtetszésüket a rendezvényre érkező politikusok és üzletemberek felé. A hangszórókból áradt az utóbbi 12 év magyar politikai fejleményeit taglaló zenék sorozata.
Első felszólalóként a Fiatal Európai Föderalisták Berlin-Brandenburgi csoportjának képviselője a magyar miniszterelnök anti-demokratikus beállítottságát és a közös európai fellépés fontosságát hangsúlyozta Putyin ukrán agressziójával kapcsolatban.
“Orbán aláássa az európai értékeket és egységet belülről. Üzenetem Olaf Scholznak, von der Leyennek és a többi európai vezetőknek: vegyék komolyan ezt a veszélyt”
– szögezte le Kerpel-Fronius Ádám, a Momentum berlini csoportjának színeiben.
Szerinte a magyar miniszterelnöknek lett volna lehetősége az áprilisi választási győzelme után távolodni Putyintól, de nem ezt választotta: a kormánypárti politikusok a nyilvánosságban továbbra is erőteljesen képviselik az orosz elnök érdekét és álláspontját.
A fiatal ukránokat tömörítő berlini Vitsche képviseletében két aktivista szólalt fel: Vladyslava Vorobiova és Kateryna Demerza.
“Európai politikusok: vágjátok el a korrupt Magyarország állami finanszírozását és támogassátok az önkormányzati és civil kezdeményezéseket, hogy kiegyensúlyozzák Orbán hatalmát”
– mondták el a hétfői rakétatámadás miatt még aktuálisabb beszédükben.
A szervező Freie Ungarische Botschaft nevében Polgár Patrícia lépett színpadra, aki a magyar kormányzat utóbbi bő évtizedének anti-demokratikus lépéseit röviden felsorolva arra jutott, hogy a magyar miniszterelnökhöz hasonló döntéshozók nem érdemelnek vendégszeretet Berlinben.
Éppen ezért követelésekkel érdemesebb az európai nyilvánosság és ezen belül a német kancellár felé fordulni.
“Scholz kancellárnak fontos látnia, hogy az elmúlt évek elhibázott német külpolitikája nemcsak Oroszországgal, hanem Magyarországgal kapcsolatban is újratervezést igényel. Egy erős európai válasz fenntartása az orosz megszálló háborús cselekményekre kiemelkedő fontosságú nemcsak az európai értékek, hanem az ebből eredő egységes fellépésünk szempontjából is.
Az Európai Unió vezetőinek és ezen belül Németországnak minden szükséges eszközt meg kell ragadnia, hogy támogassák az ukrán önvédelmet. Ezért a német kancellár nem engedheti meg magának, hogy a CDU/CSU-kormányzat politikáját folytatva az ezekben a percekben is Orbán Viktor illiberális gondolatait hallgató német gazdasági szereplők érdekeit szem előtt tartva kormányozzon. Nem lehet kompromisszum Orbán Viktorral, Putyin utolsó EU-s csatlósával!”
Fotók: Freie Ungarische Botschaft