Főoldal Hírek Görkorcsolyát húzott Novák Katalin és elment abba az amerikai iskolába, ahova 15...

Görkorcsolyát húzott Novák Katalin és elment abba az amerikai iskolába, ahova 15 éves korában járt

Novák Katalin szeptember 21-én beszélt az ENSZ Közgyűlése előtt mondott beszédet New Yorkban, és azóta is az Egyesült Államokban van.

Részt vett az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett fórumán, tárgyalt az ENSZ-főtitkárral, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával, valamint a Zsidó Világkongresszus elnökével is.

Nem sokkal később ellátogatott az amerikai–mexikói határra is, ahol a migrációs helyzetről beszélgetett, San Diegóban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki a 95 éves Éger Edit Éva írót, holokauszttúlélőt.

A köztársasági elnök ezután Los Angelesbe ment, ahol egyetemeken tartott előadást a magyar családtámogatás lépéseinek tapasztalatairól, találkozott magyar tudósokkal, a helyi zsidó közösségek vezetőivel, és részt vett a református magyar közösség családi napján is.

Aztán görkorit húzott, és elgurult abba a középiskolába, ahol 15 éves korában egy rövid ideig tanult.