Bár csak június 1-től lehet használni a mindössze 9 euróba kerülő bérletet, már most rendkívül sokan vásároltak a bérletből, amivel korlátlanul utazhatnak Németországon belül valamennyi tömegközlekedési eszközzel.
Az egyre magasabb benzinárak miatt 2022. június 1. és augusztus 31. között mindössze 9 euróért lehet utazni Németországon belül a tömegközlekedési eszközökkel helyben és a régiós szinten is, ami rendkívül nagy népszerűségnek örvend még az autóval ingázók körében is.
Már pénteken, az első napon, amikor a bérlet vásárlására előzetesen lehetőség nyílt, összeomlott z értékesítési felület. Ennek ellenére csak aznap délig több, mint 200 000 eladott bérletről számolt be a Deutsche Bahn, azaz a német vasúttársaság.
Berlinben a helyi tömegközlekedési vállalatnál (BVG) a 9 eurós havibérletből vasárnapig már 130 ezret adtak el – ezek mintegy 60 százalékát digitális csatornákon keresztül, amint azt a BVG szóvivője ismertetett a hétfői napon. Az összes eladott bérletből a különböző értékesítési csatornák miatt egyelőre nincs pontos adat, de azzal kalkulálnak, hogy a bérletet vásárlók száma elérheti a 30 milliót is, aminek viszont nem mindenki örül annyira.
„Nincsenek vonatok, amelyek valahol a kupacban vannak”
– ezt már a Berlin-Brandenburg klub elnöke, Peter Cornelius mondta hétfőn a RBB24-Inforadio-ban.
A Pro Bahn utasszövetség szerint a 9 eurós jegykampány alatt lényegesen több vonatot nem remélhetnek a vasutasok, tehát a hirtelen átállás miatt számítani kell a közlekedő tömeg jelentős növekedésével, ráadásul a kapacitásnövelés akadálya a meglévő, alacsony személyi állomány is.
Németországban pedig Magyarországhoz hasonlóan tervezik a benzinárak mérséklését, így sajnos ha a tömegközlekedési vállalatok nem tudják a hirtelen megnövekedett utazóközönséget kiszolgálni, akkor