Németország bevezeti a kílmabérletet – ennyibe fog kerülni

Országszerte érvényes lesz a helyi közlekedésben – és immár hivatalos neve is van annak a bérletnek, amit hamarosan bevezetnek Németországban.

Nyáron óriási siker volt a 9 eurós bérlet, amivel a helyi közlekedési eszközökön lehetett utazni az egész országban. Akkor a tesztidőszak június 1-től augusztus 30-ig tartott.

Persze megvolt a maga hátránya is, mivel az olcsó jegy miatt tényleg sokan letették az autójukat, a tömegközlekedés kapacitása meglehetősen nehezen bírta a megnövekedett igényt.

De szerencsére az állam érezte a felelősségét, hogy az autók helyet a közösségi közlekedés kerüljön előtérbe, így ismét bevezetik az olcsó, egész országra érvényes jegyeket (csak helyi közlekedésre, azaz távolsági gyorsvonatokra nem).

A SPIEGEL információi szerint a szövetségi és a tartományi kormány megállapodott egy 49 eurós jegy (kb. 20 000 Ft) bevezetéséről a helyi közlekedésben. A havi előfizetést „Deutschlandticket” néven hívják majd, és mint az elődje, ez is az egész országban érvényes. 

Erről Olaf Scholz kancellárral állapodtak meg a szövetségi államok vezetőivel tartott Miniszterelnöki Konferencián.

A szövetségi kormányoknak évi 1,5 milliárd eurót kell fordítani a „Németország jegyére”, és ugyanennyit várnak el a szövetségi államoktól is. A megnövekedett kapacitások miatt pedig a szövetségi kormány most újabb egymilliárd eurót szeretne biztosítani évente a helyi közlekedés bővítésére.