Ennek kivitelezését a 3-as metró középső szakaszának felújítása után, a jövő év első felében kezdenék el.
„A pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá” – mondta Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a Telexnek adott interjújában.
Balog Samua, a főpolgármester közlekedésfejlesztésekkel is foglalkozó kabinetfőnöke elmondta, hogy a tervezés szakaszában vannak, a budapesti önkormányzat civil munkacsoportja összeül a részletek meghatározása miatt, és eldöntik, milyen hosszú legyen az érintett szakasz.
Korábban Bardóczi Sándor fővárosi tájépítész már célzott arra, hogy „a Pesti alsó rakpartot, a Szent István parktól a Bálnáig, egy hosszabb folyamat során vissza lehetne adni a városnak ebből a kloáka maxima, autópálya állapotból. Erre Tarlósék kiírtak pályázatot, tök jó eredménnyel, csakhogy a legjobbakat kihajították az ablakon.”
Ezt követően 2020-ban fél éven át, májustól egészen októberig minden hétvégén a gyalogosoké és a bicikliseké volt a pesti alsó rakpart. A lezárás a forgalmi adatok alapján nem okozott torlódást az autósforgalomban, miközben a gyalogosok és kerékpárosok közlekedési feltételein javított.
A lezárást a Medián mérései szerint a budapestiek többsége támogatta: 73 százalék egyetértett azzal, hogy a hétvégeken szüntessék meg a gépkocsiforgalmat, de még a forgalom teljes megszüntetését is a megkérdezettek 59 százaléka támogatta. A válaszadók több mint fele akár hosszabb távon is el tudná képzelni az autómentes rakpart koncepcióját. 22 budapesti civil szervezet ebben az időszakban kezdeményezte, hogy sétány legyen a Pesti alsó rakpartból.
A lezárás koncepciója egyébként nem újkeletű. Különböző várostervezők és urbanisztikai szakemberek már legalább egy évtizede hajtogatják, hogy ez Budapest egyik legkiaknázatlanabb területe, és az autók miatt teljesen el vannak vágva a városlakók a Dunától. A nemzetközi trendek ugyanebbe az irányba változnak: Bécs, Pozsony, Párizs vagy Berlin egyre nagyobb folyó menti területeket tett autómentessé az utóbbi időben.
Kiemelt kép: Halász Áron / Magyar Kerékpárosklub