Az ukrajnai orosz invázió kezdete óta nyújt támogatást a Magyar Kétfarkú Kutyapárt az Ukrajnából érkező háborús menekülteknek. Szerda óta a Nyugati téren megtalálható egy HELPsátor is, ahol az önkéntesek adományt gyűjtenek, szoptatási-pelenkázási lehetőséget biztosítanak, valamint telefontöltő állomást is kihelyeztek.
Hatalmas sürgés-forgás fogadta stábunkat a Nyugati téren. Magukra ugyan passzivistaként szeretnek hivatkozni, de a Magyar Kétfarkú Kutyapárt aktivistái hatalmas fordulatszámon pörögnek. Folyamatosan jönnek be az adományok, így érkezésünkkor is éppen egy ilyen autót pakoltak tele mindenféle holmival az Ukrajnából érkező menekülteket segítő önkéntesek. Ruhákat, hideg élelmet, gyógyszercsomagokat, illetve egyebeket, amikre szükség lehet a határnál. De nem csak a határon kell a segítség. A Nyugati téren található MKKP-s HELPsátorban éjjel nappal nyújt segítséget a részben kutyapártos passzivistákból, részben pedig civil önkéntesekből álló csapat.
Balassa Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyik passzivistája, az önkéntesek egyik koordinátora elmondta, hogy az egyik párttaguk már a háború kitörésének legelső napján levonult a magyar-ukrán határhoz, hogy felmérje az igényeket. A háború másnapján, pénteken – miután ideális esetben az összegyűlt MKKP-s ajánlásokat ünnepelték volna – jött a menekültválság híre, így azonnal nekiindultak segíteni, mert ez „mindennél fontosabb” – mondta.
Ilyen helyzetben szerinte „nincs pártérdek, nincs ez vagy az, neki kell indulni és segíteni kell a menekülteknek”. Balassa úgy folytatta, „péntekre elindítottuk a segítségnyújtást, akkor még kissé káoszosan, de jövő hét hétfőre már egy elég profi koordináció fog megvalósulni”. Ezt szerinte jó lett volna, ha a kormányzat teszi meg, mert nekik van arra kapacitásuk, hogy egy nap alatt leszervezzék a menekültek megsegítését, de Balassa Gergő szerint azért „elég jó, hogy a Kutyapártnak mindez hat nap alatt sikerült”.
A párt passzivistája elmondta, hogy a HELPsátrukban található mobiltelefon töltőállomás, amely egyszerre 50 elektronikus eszköz töltését biztosítja, van fűtött pelenkázó részleg, ahol szoptatási lehetőség is van, bár „egyelőre ezt még kevesen használták ki, mert a legtöbbeknek van hova menniük, illetve sokakat el is tudunk szállásolni”.
Beszélt arról is, hogy képtelenség megmondani, hány embernek tudnak egyszerre segítséget nyújtani, viszont az MKKP-s passzivisták mellett, külsős aktivisták is dolgoznak velük. Továbbá, egyre több megkeresést kapnak különböző szervezetek képviselőitől is, akik segítenének. Mindenkinek zöld a lámpa, bárhonnan érkező megkeresésnek, önkéntesnek örülnek.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak az fontos, egyszerre hány embernek nyújtanak segítséget, hanem az is, hogy hány tonna adomány érkezik, mert jelenleg 12, hétfőtől viszont 20 autóval szállítják majd az adományokat az ország különböző részeire Vecséstől egészen Debrecenig bezárólag. „Olyan helyekre küldjük ezeket, ahol nem tudnak annyi adományt gyűjteni, így ez egy indítónak jó. Debrecenbe 20 matracot viszünk, rengeteg hálózsákot, ágyneműt, törölközőt, fogkefét, tisztálkodó szereket. A kaját utána megoldják, azt már adnak az emberek” – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú adományokat várnak jelenleg, elmondta, pénzbeli támogatást is várnak, hogy tudjanak szociális munkásokat alkalmazni, de tárgyi adományokból szükség van elektromos fűtőtestekre, tűzifára, hálózsákokra, takarókra, konzervekre, azonnal fogyasztható készételekre, hosszabb ideig elálló gyümölcsöket várnak. „Ezekre sokkal nagyobb szükség van jelenleg, mint szendvicsekre. Így is van olyan szervezet, akik lassan beledöglenek a szendvics adományokba. Ezek ugyanis megromlanak.” – hangsúlyozta.
Rengeteg Ukrajnából érkező menekült is felajánlotta a segítségét. Velük főként angolul kommunikálnak, de vannak felajánlásaik tolmácsoktól is, akik tudnak ukránul, esetleg oroszul. A legtöbben Balassa szerint „nagyon jól elkommunikálnak angolul is”. Eközben tartják a kapcsolatot a többi segélyszervezettel is, „kivel könnyebben megy, kivel kevésbé, de mindenki nyitott, mindenki összefog. Vannak olyan kormánypárthoz közel álló szervezetek is, akik tökre nem foglalkoznak azzal hogy mi a Kutyapárt vagyunk, ahogy minket sem érdekel. Én abban bízom, hogy olyan pártfüggetlen összefogásnak nézünk elébe, ami Magyarországon az elmúlt évtizedekben nagyon ritka volt” – mondta Balassa Gergő. „Nagyon sokan a 8 órás munkájuk mellett érkeznek 6, akár 10 órát is önkénteskedni, csak néhány óra alvás mellett” – tette hozzá.
„Már tegnap is terveztem jönni, végül ma reggel jöttem” – ezt már Eszter, a HELPsátorban dolgozó egyik önkéntes mesélte, aki egyébként civilben angol-francia fordító. „Elképesztően segítőkész mindenki. Miután megérkeztem rögtön mondták, hogy miben tudok segíteni, az emberek nagyon barátságosak.” – tette hozzá. Eszter úgy folytatta, ” elég szervezetten mennek a dolgok, páran hátul dolgoznak, illetve elől fixen mindig ketten vannak. Van egy fiú, aki beszél ukránul, de én is segítettem már a tolmácsolásban, bár én angolul tudok”.
Eszter szerint az „embernek egyfajta elemi igénye a segítségnyújtásra való hajlam. Mondhatjuk, hogy félig-meddig önző okokból is jöttem, mert nagyon jó érzés segíteni és hogy legalább azt a picit, amit meg tudok tenni, megtegyem” – mondta. Eszter néhány nappal ezelőtt hallott arról, hogy a Kétfarkú Kutyapárt sátrához lehet menni segíteni, de egyébként bárhová szívesen megy, pártoktól függetlenül. A következő időszakban is mindenképpen szeretne maradni. Folytatni az önkénteskedést.
„Itt mindenkit egy dolog köt össze: az hogy, segíteni akar” – zárta gondolatait Eszter.