Navalnij napi tüntetésekre buzdítja az oroszokat

FOTÓ: MTI/AP/PAVEL GOLOVKIN

Putyin legkomolyabb kritikusa és ellenfele, Alekszej Navalnij a börtönből hívta fel a figyelmet a napi tüntetések fontosságára. Mindezt egy pár nappal azután, hogy közel 7 ezer putyini agresszió elleni tüntetőt tartóztattak le az orosz rendőrök.

Alekszej Navalnij a bebörtönzött Kreml-kritikus, minden oroszt felszólított arra, hogy ne hagyjanak fel a tüntetésekkel, sőt, napi szinten menjenek utcára és tiltakozzanak a putyini zsarnokság ellen.

Alekszej Navalnij elmondta, hogy nem tudja és nem is fogja csendben végig nézni ezt a nonszensz 100 évvel ezelőtt kovácsolt orosz ürügyet, aminek zászlaja alatt az egyik fél tömegesével gyilkolja az ukránokat, a másik védekező fél, pedig az oroszokat.

„Putyin nem Oroszország”

– tette hozzá Navalnij a Twitterén.

„Nem várhatunk tovább. Bárhol vagy Oroszországban vagy Fehéroroszországban, vagy ha a világ másik felén is, vonulj ki minden nap, legyen szó hétvégéről vagy ünnepnapról, 2 órakor a városod főterére.”

Eddig közel 7000 embert állítottak elő a rendőrök Oroszország városaiban, amikor tüntetni mentek a putyini agresszió ellen.

 „Ha – a háború megállításához – meg kell tömnünk a börtönöket és a rendőrségi furgonokat, akkor megtömjük a börtönöket és a rendőrségi furgonokat”

– írta Navalnij.

„Mindennek megvan az ára, és most, 2022 tavaszán meg kell fizetnünk ezt az árat. Nincs más. Ne csak legyünk a háború ellen, hanem harcoljunk a háború ellen.”

Navalnij Putyin legerősebb ellenfeleként tavaly zárták börtönbe miután visszatért Németországból Oroszországba. A nyugaton végzett laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy hazatérése elött még Szibériában idegméreggel próbálták megmérgezni. Mindezt persze az Oroszok végig tagadták

Több országban is szerveztek tüntetéseket Navalnij bebörtönzése ellen, köztük itthon is.

Budapesten Fekete-Győr András, Szél Bernadett és Hadházy Ákos a Külügyminisztérium Bem téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatót.  A három politikus ezután a külügyminisztérium épületének a bejárata felé indultak, ahol felfújták a #Freenavalny feliratot. A felfújás közben a három politikust a rendőrök igazoltatták, de az akciójukat így is befejezhették. Erről itt írtunk korábban.

(SkyNews)