Jövő hónaptól 1 millió 316 ezer forintra nő a képviselői alapilletmény, a frakcióvezetők ennél is többet, bruttó 2 millió 633 ezer forintot visznek majd haza.
A KSH adatai szerint az átlagkereset 8,7 százalékkal nőtt a tavalyi évben, ennek értelmében az Országgyűlésről szóló törvény szerint a képviselők tiszteletdíja a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosára emelkedik.
Ez nem minden, ugyanis szinte az összes parlamenti képviselő az alapilletménynél többet kap, miután bizottsági és egyéb tisztségek után plusz juttatások járnak. A legtöbbet Kövér László keresi, ő a képviselői alapbér 2,7-szeresét viheti haza házelnökként.
A Fidesz négy éve szavazta meg az országgyűlési képviselők fizetésemelését. Döntésüket azzal indokolták, hogy a parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára, továbbá a tiszteltdíj a vállalt munkával arányos és maximálisan megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. Ennek némileg ellentmondanak Kövér László szavai, aki arról beszélt, hogy a parlament ellenőrző szerepe a kormányzattal szemben mára jelentéktelenné vált. A házelnök szerint ez komoly baj, amiről szerinte az ellenzék tehet.