Soros György szerint bukhat Orbán áprilisban

Kritikus évnek tartja 2022-t, miután Franciaországban áprilisban elnökválasztást tartanak, illetve “Magyarországon is kiszavazhatnak egy autoriter vezetőt” – mondta Soros György az amerikai Stanfrod Egyetemen tartott beszédében hétfőn. A magyar származású amerikai milliárdos felszólalását a Népszava szemlézte

A Hoover Intézet panelbeszélgetésének fő előadójaként Soros György kedvezően ítélte meg a “nyílt társadalmak” esélyét az autoriter egypártrendszerekkel szemben. Bevezetőjében az 1936-os berlini játékokhoz hasonlította a Pekingben pénteken kezdődő téli olimpiát, abban az esetben, ha Kína propagandacéljaira használja fel a sporteseményt.

A 91 éves magyar származású amerikai üzletember elmondta, hogy a magyar és francia választások eredménye, kiegészülve az orosz-ukrán krízis békés, avagy háborús kimenetelével hozzájárulnak majd ahhoz, hogy miként fog alakulni Európa sorsa.

Előadása gerincét azonban a közelgő kínai választások, illetve a mai helyzet elemzése adták. Foglalkozott azzal, hogy a Kínai Kommunista Pártnak októberben döntenie kell arról, hogy ismét főtitkárnak választja-e Hszi-Csi-pinget. Soros szerint remélni lehet, hogy a jelenlegi főtitkárt egy olyan vezető váltja majd, aki kevésbé elnyomó és külföldön is békésebb arcát mutatja. A legfőbb globális kihívás azonban továbbra is a klímaváltozás ügye, viszont a jelenlegi legfontosabb világpolitikai megpróbáltatás a két egymással szemben álló kormányzási rendszer között húzódó konfliktus. A nyílt társadalomban – Soros szerint – az állam feladata, hogy az egyén szabadságát megvédje, míg a zárt társadalomban az egyének szerepe az, hogy szolgálják az állam vezetőit. 

Soros ezt a gondolatot azzal zárta, hogy nem biztos a nyílt társadalmak győzelme egy olyan világban, ahol Ukrajnát és Tajvant is katonai konfliktus fenyegeti.

Kitért a mesterséges intelligencia hatására is, mely szerinte elméletben semlegesnek tekinthető, azonban az autoriter rendszerek kezében elnyomó eszközként is funkcionálhat, ezzel is veszélyeztetve a nyílt társadalmakat. Továbbá azon irányú aggodalmát fejezte ki a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban, hogy az elnyomó rezsimek személyes adatokat használtak fel állami ellenőrzési célokra.

Kínával kapcsolatban azt is hozzátette, hogy az omikron variáns akár Hszi-Csi-ping bukását is okozhatja, mert a kínai vezetés az eredeti – vuhani – vírusvariáns elleni védőoltásra tett fel mindent, így jelenleg nincs más eszköze, mint a népszerűtlen lezárások.