Orbán Viktor: látogatásom békemisszió

Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvában azt mondta, hogy Magyarország az orosz–magyar gázszállítási szerződésben szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni. – írja az Index

A lap azt írja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnököt fogadva kijelentette: biztonságot, hosszú távú stabilitást nyújt Magyarországnak a 2036-ig szóló orosz–magyar gázszállítási szerződés. Hozzátette, hogy az is fontos, hogy Magyarország ötször olcsóbban vásárolja a gázt, mint a világpiaci ár.

Orbán Viktor szintén nagyon fontosnak nevezte a megállapodást, és jelezte, hogy szeretne az abban szereplő mennyiség mértékének megemeléséről is tárgyalni. – írják.

Az Index szerint a magyar miniszterelnök köszönetét fejezte ki vendéglátójának a koronavírus elleni vakcinák szállítása miatt is, és hangoztatta, hogy az orosz oltóanyaggal 900 ezer magyart oltottak be. A nehéz idők ellenére a tavalyi volt a legsikeresebb év a kétoldalú együttműködésben – tette hozzá Orbán Viktor, és a két nagy kihívás éppen a koronavírus-járvány és az energiaellátás volt. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy 13 éve találkoztak először, ez már a 12. találkozójuk, ami ritkaság. Az elmúlt 13 évből

„nekünk kettőnknek van a leghosszabb emlékezete az EU és Oroszország viszonylatában”

– fogalmazott.

Ukrán-orosz krízis

Ukrajnával kapcsolatban – írja a lap – Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy a látogatása „békemisszió” is, az Európai Unió részéről „készen állunk egy ésszerű megállapodásra”, az EU egyetlen vezetője sem akar háborút. Putyin emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi biztonság tekintetében Moszkva elküldte javaslatait a NATO-nak és az Egyesült Államoknak is. – írják

Az Index azt írja, hogy Vlagyimir Putyin elmondta, szívesen tájékoztatja a magyar kormányfőt az Egyesült Államokkal és a NATO-val folytatott orosz tárgyalásokról a biztonsági garanciákról, amelyekről Oroszország tavaly év végén kezdett tárgyalásokat az Egyesült Államokkal és a NATO-val.

Bármi lesz a választások után, barátkozni fognak

Az Index beszámolója szerint a közelgő magyar választásra is kitértek. Egyetértettek abban, hogy azt követően is még sokáig szeretnének együttműködni. „Szeretnék nyerni, jó reményeim vannak arra, hogy hosszú évekig működhetünk együtt” – jelentette ki Orbán Viktor. Putyin úgy fogalmazott, hogy sok mindent tettek együtt, ami a nép javát szolgálja, és nagyon reméli, hogy ezt a munkát folytatni tudják.

Mindketten méltatták a közös munkát a gazdaság más területein is. Orbán Viktor egyebek között leszögezte, hogy a paksi atomerőművel kapcsolatos együttműködés „ragyogóan halad”, a magyar beruházások, amelyeket az orosz kormány is engedélyezett, megtörténtek. E téren is vannak újabb javaslatai az együttműködés fejlesztésére – tette hozzá.

Vlagyimir Putyin kiemelte, – számol be az Index – hogy a kétoldalú külkereskedelmi áruforgalom a tavalyi első 11 hónapban 30 százalékkal nőtt. Az atomenergetika mellett a gépipar területén is fontos projektek zajlanak a két ország között.

/kiemelt kép: A Kreml által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök  és Orbán Viktor miniszterelnök  tárgyalása Moszkvában 2022. február 1-jén. Fotó:  MTI/Kreml)