Az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke, Schmuck Erzsébet közleményében jelezte, a párt kiáll korábbi álláspontja mellett: az új évet lehet úgyis ünnepelni, hogy a velünk élő társállatoknak, vadállatoknak, illetve erre érzékeny embereknek sem okozunk vele szenvedést, nem szennyezzük a környezetünket és nem károsítjuk az egészségünket. Ezért az LMP ismét kezdeményezi a tűzijáték használatának betiltását.
A politikus szerint sajnos idén is bebizonyosodott, hogy nem tudjuk megvédeni állattársainkat a szilveszteri tűzijátékok káros hatásaitól. A közösségi oldalakon szinte megállás nélkül posztolták az állatvédő szervezetek a sokkos állapotban megszökött háziállatokról szóló híreket, a vadállatok körében okozott károkról, és a tűzijáték által okozott környezeti károkról pedig nem is tudnak igazán az emberek.
A társállataink biztonsága és az emberek egészsége érdekében az LMP ismét kezdeményezi az Országgyűlésben a tűzijáték használatának teljeskörű betiltását. Magyarország zöld pártja egyben arra kér mindenkit, hogy találjuk meg az alternatív, szelídebb, oktalan durrogtatás, környezetszennyezés és baleset veszély nélküli ünneplési módokat. – írja Schmuck Erzsébet közleményében.