A karácsonyt megelőző időszak sajnos a legtöbb esetben nem az elcsendesedésről és a nyugalomról szól. Leginkább a pörgés és az ajándékok utáni hajsza jellemzi az emberek számára az év ezen szakaszát. A le, esetleg belassulást támogatván a berlini tömegközlekedési vállalat (BVG) ehető “kenderjegyeket” árusít az utasai számára.
Az utóbbi években több vicces marketingakciót sütött már el a BVG, akik ezúttal arra biztatják a berlinieket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat a sokszor stresszes karácsonyi időszakban is, valamint válasszák inkább a tömegközlekedést.
A BVG szóvivője elmondta, hogy a 24 órán át felhasználható “kenderjegy” emberi fogyasztásra is alkalmas papírból készült, melyet kenderolajjal itattak át. Hangsúlyozta, hogy a jegy elfogyasztásának tudatmódosító hatása nincs, mert az olaj sem THC-t (tetrahidrokannabinol), sem CBD-t (kannabidiol) nem tartalmaz, de az elmondások szerint enyhén nyugtató hatása így is van.
A tömegközlekedési vállalat szóvivője azt is hozzátette, hogy a jegyeket kizárólag a 24 órás érvényességi idő lejárta után egyék meg az utasok, hiszen az emésztőrendszerben lévő bilétákat nem tudják elfogadni az ellenőrök.
A jelenleg futó kampány egyébként reagál az új német kormányzat legalizációs törekvéseire is. A tervezet szerint hamarosan lehetőség lesz rekreációs célokra is marihuánát értékesíteni az országban, felnőttek számára, a kijelölt üzletekben.
A Düsseldorfi Egyetem tanulmánya szerint a legalizálás évi 4,7 milliárd eurós pluszbevételt hozhat Németországnak.